szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Tiltakozunk az ellen, hogy egy aláírás nélkül megjelenő, homályos utalásokkal teli közleményben tudassák velünk az Egyetem hírnevét és megítélését alapjaiban meghatározó ügyet lezáró vizsgálat eredményét. Ez méltatlan az Egyetem közösségével szemben" – írják többek között.

Október 26-án dolgozói fórumot tartottak a Budapesti Corvinus Egyetemen Ádám Zoltán docens azonnali hatályú elbocsátása kapcsán. Az egyetem munkatársai egy állásfoglalást is megfogalmaztak, többek között azt írták, „meggyőződésünk, hogy e lépés árt az Egyetem jó hírének, árt mindannyiunknak", és „szégyenbe hoz bennünket egymás előtt itt az Egyetemen, az egész felsőoktatásban, a honi nyilvánosságban és a nemzetközi akadémiai világban is, hogy az etikai ügy feltáróját bocsátja el az egyetem".

Ádám Zoltánt a Corvinus október 24-én rúgta ki, azután, hogy etikai eljárásokat kezdeményezett az egyetemen, mert a téli vizsgaidőszakban az egyik hallgató társaitól elkülönítve saját, neki készített kérdéssor alapján tett sikeres vizsgát. A tanuló az egyetem szabályai szerint megbukott volna az adott tárgyból, csak az ő igényeihez szabott vizsgán tudott átmenni.

A Corvinus azt állítja, és ezt közölte az egyetemi vezetés a dolgozókkal is csütörtökön, hogy Ádám Zoltán elbocsátásának nem volt köze az általa indított etikai eljárásokhoz.

A mostani állásfoglalást a Corvinus egyik docense, Urbán Ágnes tette közzé Facebook-oldalán, azt írta:

„Megdöbbentőnek és felháborítónak tartjuk az egyetemi vezetés e döntését. Meggyőződésünk, hogy e lépés árt az Egyetem jó hírének, árt mindannyiunknak. Szégyenbe hoz bennünket egymás előtt itt az Egyetemen, az egész felsőoktatásban, a honi nyilvánosságban és a nemzetközi akadémiai világban is, hogy az etikai ügy feltáróját bocsátja el az egyetem.

Tiltakozunk az ellen, hogy egy aláírás nélkül megjelenő, homályos utalásokkal teli közleményben tudassák velünk az Egyetem hírnevét és megítélését alapjaiban meghatározó ügyet lezáró vizsgálat eredményét. Ez méltatlan az Egyetem közösségével szemben.

Tiltakozunk az alkalmazott eljárás ellen!

Tiltakozunk az ellen, hogy az elbocsátással az Egyetem vezetése semmibe vette több mint kétszáz kollégánknak a megkülönböztetésmentes vizsgáztatás, az Egyetem erkölcsi integritása, és az etikai eljárásokat kezdeményező Ádám Zoltán kollégánk melletti nyilvános kiállását.

Tiltakozunk az ellen, hogy ellenségnek kiáltják ki azt, aki kritikát mer megfogalmazni.

Követeljük, hogy Ádám Zoltánt vegyék vissza!"

Az Oktatói Hálózat szerint Ádám elbocsátása egyenes következménye annak, hogy az egyetemen a „modellváltás” során „kuratórium” néven teljhatalmat kaptak olyan politikai kinevezettek, akik könnyedén átgázolnak az alapvető egyetemi értékeken, az autonómián, az akadémiai szabadságon, a nyílt vita lehetőségén, a transzparencián.

Nyitóképünkön Ádám Zoltán középen, fehér ingben látható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!