Ruszin-Szendi Romulusz: Az USA-t sem lehet hülyíteni sokáig, az Észak-Atlanti régióban egyedül a magyar tűnik orosz bábkormánynak
A tiszás politikus szerint az amerikai kormányzat megerősítette, hogy folytatják Ukrajna támogatását. „Akkor most Orbán barátai háborúpártiak?” – tette fel a kérdést.
HVG
„A kormánypropaganda ismét hazudik és rémhírt kelt. Sosem állítottam olyat, hogy bárki magyar katonákat küldene Ukrajnába” – írta a Facebookon vasárnap délután Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök, a Tisza Párt honvédelmi szakértője.
„Az Orbán kormány legnagyobb barátjaként hivatkozik az új amerikai vezetésre. Nézzük meg, hogy mit mondott a kijelölt amerikai vezérkar főnök a kongresszusi meghallgatásán, mit mondott az Európában állomásozó amerikai csapatok parancsnoka vagy éppen Elon Musk Ukrajna támogatásáról a katonai védekezést illetően. Mindhárman megerősítették, hogy folytatják Ukrajna hadianyagokkal, hírszerzéssel és a vezetési rendszert biztosító infrastruktúrával történő támogatását, hogy Ukrajna folytathassa védekezését. Akkor most Orbán barátai háborúpártiak?” – tette fel a költői kérdést a politikus.
Ruszin-Szendi arra kérte a kormányt, hogy ne nézzenek hülyének senkit. „Az USA-t sem lehet hülyíteni sokáig, Miniszterelnök Úr! Az Észak-Atlanti régióban egyedül az ön kormánya tűnik orosz bábkormánynak” – írta posztjában.
Minél többeket szeretnék meggyőzni arról, hogy az én szakterületemen a Tisza Párt kínál megoldást – erről is beszélt a HVG-nek Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke, aki azzal került a kormánypropaganda célkeresztjébe, hogy nyíltan beállt Magyar Péter mögé.
Lezárult a nyomozás a parkfenntartási biznisz néven ismert ügyben. Az ügy főszereplője tavaly őszi kihallgatásán elismerte, hogy irreálisan magas összegeket kaptak azokért a kertészeti munkákért, amelyeket különböző önkormányzatoknak végeztek – értesült a HVG.