Vádat emeltek egy nő ellen, akinek a kutyái súlyosan összeharapdáltak egy iskolás lányt Zsámbékon – áll a Pest Vármegyei Főügyészség közleményében.
Két évvel ezelőtt februárban egy iskolás lány Zsámbék utcáin sétált, miközben az apjával telefonált, amikor arra kószáló kutyák elkezdtek közeledni felé, majd a megvadult falka rátámadt, és több helyen is megharapta. A támadásnak az vetett véget, hogy édesapja hallotta a telefonban lánya segélykiáltásait, ezért autóval a helyszínre sietett, és elkergette az ebeket.
A vádirat szerint a megvádolt nő nyolc közepes, illetve nagytestű kutyát tartott az ingatlanján, amelynek kerítése több helyen is lyukas volt. Emiatt a kutyák rendszeresen kiszöktek, és falkába verődve többször is megzavarták a járókelők nyugalmát. Az önkormányzat jegyzője az elkövetőt korábban már állatvédelmi bírsággal is sújtotta, aki ennek ellenére sem intézkedett a kerítés befoltozásáról.
A vastag téli ruházat ugyan részben megvédte a lányt, de így is a testfelületének negyven százalékát érintő, körülbelül harmincöt-negyven sérülése lett a kutyák miatt. A sérülések nyolc napon túl gyógyultak meg, többnek közülük később is látható nyoma maradt.
A Budaörsi Járási Ügyészség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat a kutyák gazdája ellen.
A nyitóképen a már menhelyre begyűjtött kutyák láthatók.