Pintér Sándor ígéri, hogy nem fog műteni, de a hálapénzt és a dohányzást üldözi

A belügyminiszter bizottsági meghallgatásán nem árulta el, kinek a kezébe kerül a tárcán belül az egészségügy, de az biztos, hogy Pintér nem akar a gyógyító munkában részt venni. A hálapénzt elfogadó orvosok komoly rendőri intézkedésekre számíthatnak, az állami szakellátásra is kiterjesztené az időpontfoglalás lehetőségét, és a hosszú várólistákat elfogadhatatlannak tartja. Pintér hadat üzenne a növekvő alkoholfogyasztásnak és dohányzásnak is.




Szijjártó: Az új világrend tartós nyugat-kelet szembenállásra épül

Magyarország megpróbálta diverzifikálni energiaellátását, de ebben a szövetségesei nem segítették – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter-jelölt a külügyi bizottság előtti meghallgatásán, ahol arról is beszélt, hogy a horvátok túlságosan érzékenyen reagáltak a magyar miniszterelnök magyar tengerparttal kapcsolatos kijelentéseire. Kérdésekre válaszolva kifejtette azt is, a V4 él.



Rogán Antal elmondta, kit és mit tekint nemzetbiztonsági kockázatnak

Magyarország nemzeti szuverenitásának a védelme a titkosszolgálatok első és legfontosabb feladata, és az, hogy minden tegyenek meg annak érdekében, hogy Magyarország ne keveredjen háborúba - mondta Rogán Antal a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén, ahol őt, mint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterjelöltet hallgatta meg a testület, miután a polgári titkosszolgálatok az irányítása alá kerülnének.




Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Odaállunk Ukrajna mellé

Svédország és Finnország tagfelvétele közvetve, de növeli Magyarország biztonságát – mondta a honvédelmi miniszterjelölt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf a honvédelmi és rendészeti bizottsági meghallgatásán, amelyen megkérdezték tőle, hogy a hadiipari megrendelőt vagy a beszállítót tisztelhetik benne. Arról is beszélt, hogy katonacsaládból származik, és már a mohácsi vésznél harcoltak ősei. A jelölt átalakítaná a magyar tartalékos képzést.








Pintér ritka ellenzéki elismerést söpört be a rendészeti bizottsági meghallgatásán

Az Orbán-kormányok állandó belügyminisztere szerint rend van és még nagyobb rend a cél. Ezt Pintér Sándor a honvédelmi és rendészeti bizottsági meghallgatásán mondta szerdán délelőtt. A titkosszolgálatok elcsatolására úgy reagált, ha így precízebb lesz a kormányzati munka, akkor ezt így kell végrehajtani. Pintért Harangozó Tamás meg is dicsérte, de úgy, hogy közben ütött egyet a miniszter helyettesén, Rétvári Bencén.



Újabb pofont kapott az ellenzék: elkaszálta az Alkotmánybíróság Karácsony népszavazását

Az álláskeresési járadék hosszabb ideig tartó folyósítása a költségvetést érintené, a kínai egyetemi alapítványról szóló törvény hatályon kívül helyezése pedig közvetve egy nemzetközi szerződést, ezért – a Kúria álláspontjával ellentétben – egyikről sem szabad népszavazást tartani – mondta ki a testület 6, illetve 5 ellenvéleménnyel. Ezzel értelmét vesztette az Országgyűlésben már tárgyalt javaslat a kiírásról.