Gázolt a vonat Csörögnél
A baleset a Vác, illetve Vácrátót és a Nyugati pályaudvar közötti vasúti forgalmat érinti.
A baleset a Vác, illetve Vácrátót és a Nyugati pályaudvar közötti vasúti forgalmat érinti.
MTI
A mozgóurnát igénylők és az állandó lakcímüktől távol szavazók mostantól jelentkezhetnek.
MTI
MTI
hvg.hu
Mostantól egy helyett két óránként megy végig egy járat Hódmezővásárhely és Szeged között, a többi időben pótlóbusz és pótlóvillamos jár, a csúcsforgalomban közlekedő sűrítő járatokat pedig nem indítják el.
hvg.hu
A Fidesz frakcióvezetője kijelentette: a vesztegetés elfogadásával gyanúsított volt államtitkár nem vesz majd részt a választási kampányban.
hvg.hu
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje öt kijelentést sorolt fel, mindegyik bizonyításáért egy-egymillió forintot ígért.
hvg.hu
A képek mellett két DVD és kinyomtatott üzenetek is voltak a Híradó értesülése szerint.
hvg.hu
A jég vastagsága most is csak 3-5 centiméter.
MTI
Óbuda-Békásmegyer volt polgármestere és eddigi képviselője a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke is, a két tisztséget pedig nem tölthette volna be egyszerre. A saját jogászai is erre jutottak.
MTI
A gödöllői polgármester nyilvánosságra is hozta az üzenetet.
hvg.hu
A kor előrehaladtával is változik a megítélése.
hvg.hu
Több szervezet is tiltakozott Márki-Zay Péter vasárnapi kijelentése miatt.
MTI
MTI
hvg.hu
Az elsődleges vizsgálatok szerint emberi mulasztás okozhatta a múlt péntek éjszakai metróbalesetet.
MTI
Egyetlen vizsgált település mintájában sincs csökkenés.
MTI
A férfi közel másfél éve késelte halára édesanyját és nevelőapját.
MTI
A Momentum elnökségi tagja félbehagyta angliai tanulmányait, most sumákolással vádolják egy olyan kisfilmben, amit Gulyás Gergely miniszter is megosztott.
hvg.hu
Kórházban 3115 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 177-en vannak lélegeztetőgépen.
hvg.hu
A salgótarjáni nyomozók egy 31 éves férfit állítottak elő, aki többször tört be ugyanabba a kocsmába.
hvg.hu
A 444 szerint a végrehajtói kar letartóztatott vezetőjének van egy „kispályás énje” is.
hvg.hu
Szerintük a feszült helyzetben „káros és nemzeti érdekeinkkel ellentétes” egy Putyinnal való találkozó.
hvg.hu