Kihűlés miatt halt meg két hajléktalan a Gubacsi hídnál
Egy társuk a gyanú szerint tudott arról, hogy veszélyben vannak, de nem segített rajtuk.
Egy társuk a gyanú szerint tudott arról, hogy veszélyben vannak, de nem segített rajtuk.
HVG
A szervezetet az általa megjelölt csatornákon lehet támogatni, de adománygyűjtő lakossági telefonhívásokat nem kezdeményeznek.
HVG
Szerda reggel ment el otthonról, azóta nem tudni, hol van.
HVG
Bossányi Zsuzsanna 2025 nyarán tűnt el egy kutatóhajóról.
HVG
Két vádlott bűnügyi felügyeletben, másik négy letartóztatásban várja a másodfokú eljárást.
HVG
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter átírta az alapvető jogok korlátozását is szabályozó korábbi rendeletét.
HVG
Az azért kiderült, hogy Müller Anna nagyon élvezte a Pilinszky-estet.
HVG
Napokon belül bemutathatják a külügyi szakértőt, de hamarosan kiderül az is, ki felel az oktatásért.
HVG
Olyan erősek a kisfiú kínjai, hogy minden átkötözésnél el kell altatni.
HVG
A 2026-os választási kampány első látványos ütközése nem egy programról, nem is egy jelöltről, hanem egy szlogenről szólt. Valójában azonban ennél sokkal többről van szó: két eltérő politikai gondolkodás és kampánylogika feszül egymásnak. Az egyik élményt kínál, a másik lezárást – a kampány során derül majd ki, melyik képes döntéssé formálni a bizonytalanságot.
A szavazatok 43 százalékát begyűjtve győzne a Tisza egyéni képviselőjelöltje, az ügyvéd-vállalkozó Koncz Áron Budapest 4-es választókerületében – derül ki a Publicus Intézet friss mérésből. A Fidesz jelöltje, Fülöp Attila lenne a második, míg az újrázó 2022-es győztes, a független Tordai Bence csak harmadik.
Természetesen Balásy Gyulát ezúttal sem lehetett kihagyni a buliból.
HVG
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0, +1 fok körül alakul, de északnyugaton ennél hidegebb, délen, délkeleten ennél enyhébb lehet az idő.
HVG
A Tisza Párt elnöke a Válasz Online-nak adott interjút.
HVG
Kvek Péter korábban Kairóban és Buenos Airesben vezette a magyar diplomáciai képviseletet.
Ehhez az önkormányzatnak el kell érnie, hogy a magyar állam rájuk bízza az ingatlanegyüttes kezelését.
HVG
Hirtelen fékezés miatt akadt el a jármű, a mentőakcióról egy autós készített felvételt.
HVG
A nyolc éve bezárt Iparművészeti Múzeumtól a Nemzeti Múzeumhoz vonultak a tiltakozó muzeológusok, többek között az elfogadhatatlan bérhelyzet miatt.
HVG
A döntés már decemberben megszületett, de most vált véglegessé.
HVG