Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról
Az elfogadott rendelet szerint a kerületeket mintegy 259 milliárd forint (46 százalék), a fővárost pedig nagyjából 305 milliárd forint (54 százalék) illeti meg.
Az elfogadott rendelet szerint a kerületeket mintegy 259 milliárd forint (46 százalék), a fővárost pedig nagyjából 305 milliárd forint (54 százalék) illeti meg.
A férfi kitépte az asztal lábát és azzal ütötte az élettársát, majd leöntötte forró vízzel.
Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejk a hosszú távú partnerséget méltatja.
Bejutottunk a Magyar Nemzeti Bank még csak részben átadott, felújított székházába. Remek munkát végeztek a műemlékesek, de találtunk pár durva hibát is.
A részletekről később fog dönteni a Magyar Bírói Egyesület.
Sikertelenül próbálta a Fidesz-KDNP megakadályozni a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, hogy Karácsony Gergely keresztülhúzza az arab befektetők és a kormány ingatlanbizniszét arra a területre, ahová a Mini-Dubajt tervezik. A közgyűlés minden más frakciója a főpolgármester mellé állt, így a főváros élhet az elővásárlási jogával.
Az éjszakai járatok módosított útvonalon fognak járni.
A két embert halálra szurkáló fiatal 25 év fegyházat kapott, az egyik áldozatot fejenrúgó férfi büntetését súlyosbította az ítélőtábla.
Polgár Csaba megbízása január 31-én szűnik meg Pintér Sándor döntése nyomán.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek összesen 1,042 milliárd forintot ajánlottak fel az adófizetők, de a kifizetést a NAV és a MÁK is megsarcolta.
Hadházy Ákos szerint a NAV először elutasította a feljelentését, de a panasza után mégis nyomozást indítottak.
A hivatalos hazai népcsoporttá nyilvánítás egy fontos kritériumának nem felelnek meg a vietnámiak a Magyar Tudományos Akadémia szerint. De 40 év múlva már jó eséllyel próbálkozhatnak.
A Rákosdubajról szóló vitát még végigvitték, de az ülés hátralévő részén nem vesznek részt – de a végén azért szavazni fognak.
Polgár Csaba annak idején Kásler Miklóst követte a poszton.
Szüksége van a Fidesz-tábornak a jó hírekre a háborús propaganda közepette, alighanem ezért készíttetett a kormány reklámfilmet a Covid sikeres legyőzéséről. Pedig életek múltak azon, hogy mint mindent, a járványhelyzetet is politikai harcként kezelték, és az EU, valamint az ellenzék megbélyegzésére használták fel. Öt év távolából ismét belpolitikai vita tárgya lett, ami 2020-ban és 2021-ben történt.
53 ezer forintot zsákmányoltak.
„Szigorúak a környezetvédelmi előírások, világszínvonalú eszközök vizsgálják az értékeket. Debrecenben és környékén mindenki biztonságban van!” – írja a miniszter.
Orbán Viktor elégedetlen a kormánymédia teljesítményével, kivéve a Megafont, őket szereti.
Elutasította a Kúria a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség leváltott elnökének keresetét. Az ítélet túlmutat az egyházi belügyeken: eszerint a rabbi nem is pereskedhetett volna szabálytalan eltávolítása miatt, mert az állam nem tehet igazságot.
Egyre súlyosabb anyagi és irányítási gondokkal küzdenek a Demeter Szilárd által irányított közgyűjtemények. Közben az egész kulturális ágazatot megszorítások sújtják.