Deutsch a Mandinernek: Soros, a politikai cukrosbácsi

Deutsch Tamás szerint Soros György abuzálni akarja a magyarokat és egész Európát, ezért cukrosbácsiként viselkedik. A volt Fidesz-szimpatizáns Kovács Tamás részéről beteges mimózaság megsértődni, amikor ő lenácizza a Facebookon. Arról pedig konkrétan nem mond igazat, hogy az OSF-nél ne lennének pályázatok. A pártprogramok hülyeségek.



18+: Leszakadt a heréje, úgy mentették Boldizsárt, a fővadász kutyáját

Leszakadt heréjű, hiányzó állkapcsú, sérült kutyához riasztották a várpalotai állatvédőket pár napja, a szerencsétlen állatot vadász gazdája ilyen állapotban használhatta vaddisznó hajtásra. Állatkínzás miatt indult nyomozás, csakhogy a hvg.hu információ szerint a vadász egy közeli rokona a megyei rendőrségen dolgozik. Mikor erre rákérdeztünk, a megyei rendőrség rövid hallgatás után elfogultságra hivatkozva kiszállt az ügyből.


Szombaton felszólalt egy pécsi tüntetésen, keddre kirúgták az állásából

P. Horváth Tamás pécsi lokálpatrióta, helytörténettel foglalkozó könyveket ír, mellesleg szakács. A Pécsi Református Gimnázium és Kollégium volt a munkahelye – keddig. Azt mondja, az intézményben, melynek volt főigazgatóa Hoppál Péter jelenlegi Emmi-államtitkár, a próbaideje múlt héten járt le, akkor véglegesítették is. Azóta azonban felszólalt egy pécsi tüntetésen a "Soros-bérencek" mellett.





Schiffer: Folytatólagos határsértés

Az ÁSZ ott folytatja, ahol a Jobbik esetében abbahagyta. Persze helyes, ha felelős kormánypárti politikusok fellépnek a burkolt pártfinanszírozás ellen. Csakhogy ma Magyarországon a burkolt pártfinanszírozás tipikus formája a tízmilliárdos kormányzati propaganda. Vélemény.











Ifjabb Bibó István: Apámnak, ha élne, biztosan lenne mondanivalója

Nem gondolja ifjabb Bibó István, hogy apja írásaihoz úgy kellene visszatérni, mint félrecsúszott mozgalmaknak vagy vallásoknak az alapító szent könyvekhez. Úgy tartja azonban – mondta a HVG-nek adott interjúban –, hogy szellemi magatartásának, erkölcsi hitele példájának ereje volt, ilyen erőforrásokra pedig ma nagy szükség volna.


Mindegy, ki a kihívó, az emberek jó része Orbánt akarja

A teljes korú szavazó népesség 52 százaléka gondolja úgy, a közepesnél valószínűtlenebb, hogy az ellenzék jövőre legyőzi a Fideszt. Az ellenzéki szavazók 24-29 százaléka is ugyanezen a véleményen van. A Medián részletesen elemezte a politikai mozgásokat a friss HVG-ben.