Spermabankok szigorú állami felügyelet alatt
Tragikus a helyzete azoknak a pároknak, ahol a férfi meddősége miatt nem jön a vágyott baba – írja az e heti HVG.
Tragikus a helyzete azoknak a pároknak, ahol a férfi meddősége miatt nem jön a vágyott baba – írja az e heti HVG.
Ezentúl több járművet érint majd Budapesten a szmogriadó idején elrendelhető forgalomkorlátozás. Az Euro-2-es benzines és dízelüzeműek is bekerülnek ebben a körbe – döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés.
Kockás inges tiltakozásra biztatják egymást diákok a Facebookon, hogy így fejezzék ki szolidaritásukat lenézett tanáraikkal. A fiatalok péntekre hirdették meg az akciót.
Csatornáznak a Margitszigeten, felújítják az ottani gerincutat, a pesti rakpart egy részét, a Róbert Károly körutat és a Népfürdő utcai hidat. A Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódó fejlesztések egy részéről.
Fehér virággal demonstrálnak pénteken a Teleki Blanka Gimnázium előtt, miután a Klik felszólította az intézmény igazgatóját, hogy adjon ki adatokat a Miskolcon tüntető tanárokról.
Nem akart szóba állni a sajtóval Balogh József, Fülöpháza polgármestere, miután élettársa megveréséért 420 ezer forint pénzbüntetésre és 256 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére ítélte szerdán a bíróság. A volt fideszes politikus annyit azért elmondott, hogy három éve nem röhögött, mert beteg a lánya, és valamiért megkérdezte azt is, hogy ott voltunk-e a kolontári ítélethirdetésen. Menekülésvideó.
A Kúria sem állapította meg, hogy az Elment az öszöd című abszurd dráma sértette volna Gyurcsány Ferenc személyiségi jogait. Ezért a legfelsőbb fórum is elutasította a DK-elnök panaszát.
Egy 31 éves férfit lőttek meg, őt a mentők kórházba szállították. A rendőrök elkezdték a lehetséges elkövető azonosítását.
Az oktatási államtitkár szerint sem funkcionál jól a Klik jelenlegi 198 tankerülete, ezért nagy változások várhatók, s ez érintheti a vezetőket is. Palkovics László továbbra is bízik a Köznevelési Kerekasztalban, ahova meghívták a magyar kormány oktatási reformjait állandóan ízekre szedő OECD és a minap alakult alternatív kerekasztal képviselőit is.
Ha több mint 3039-en mosnak egyszerre kezet itthon május 5-én, megdönthetik az eddigi kézmosási Guinness-rekordot. Kézmosásoktatást tartanak majd a résztvevőknek.
420 ezer forint pénzbüntetést és 256 ezer forintos bűnügyi költséget kell megfizetnie az élettársát megverő volt fideszes politikusnak, Fülöpháza polgármesterének - döntött első fokon a Kecskeméti Járásbíróság. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.
Ötven oktatási szakmai szervezet, szakszervezet és tiltakozó mozgalom megjelent képviselői kedden létrehozták a Civil Közoktatási Platformot (CKP).
Az MTI és a helyi televízió tudósítója is azt jelentette, hogy nem volt fennakadás szerda reggel Miskolcon a tömegközlekedési dolgozók sztrájkja miatt. A reggeli csúcsban rendszeresen jártak a buszok, villamosok.
Technikai gondok miatt vasárnapról hétfőre halasztották a genfi járat indulását, de az elhalasztott út sem volt problémamentes. Az utasok között eluralkodott a pánik, végül mindenki szerencsésen földet ért.
A Diószegi Sámuel utcai társasházat le kellett választani a hálózatról, miután az alagsorban tűz ütött ki kora reggel.
„Más országban az ilyen mondatok bűncselekménynek számítanak” – egyebek mellett ezt írta facebookos bejegyzésében Kövér László salgótarjáni nyilatkozatáról Dömsödi Gábor volt televíziós műsorvezető, aki most a Nógrád megyei Pásztó polgármestere. Szerinte a házelnök „legközelebb számoljon legalább 1990-ig, mielőtt kinyitja a száját”.
Keveset tudni a szerdai Putyin–Orbán-találkozó valós programpontjairól: annyi biztos, hogy az orosz államfő nagypolitikai csatározásaiban a magyar miniszterelnököt nem sok mindenre használhatja. Viszont a csúszó Paks II.-projektért cserébe a gáztározótól a helikoptertenderig sok mindent kérhet.
A fővárosi önkormányzat ez évi összevont költségvetéséről is dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Napirenden lesz még egyebek mellett a szmogriadóról szóló rendelet módosítása.
A kanadai fővárosban hatvankilenc éve volt utoljára akkora havazás, mint most – közölte a helyi meteorológiai intézet.
A hivatalok még mindig nem találtak megoldást a Margit híd 2011-es felújításakor talált emberi maradványok méltó eltemetésére. Többségük zsidó volt, és biztos, hogy a nyilasterror áldozatairól van szó – írja a szerdai Népszabadság.