Széles: nem igaz, hogy nem készülök Gyurtával
Szenzációként tálalta a Blikk, hogy Gyurta nem tart igényt edzője, Széles Sándor munkájára. Utóbbi ezt határozottan cáfolja.
Szenzációként tálalta a Blikk, hogy Gyurta nem tart igényt edzője, Széles Sándor munkájára. Utóbbi ezt határozottan cáfolja.
Magyarországi információk és innen származó DNS alapján találtak rá és azonosították azt a lelőtt szlovák maffiózót, aki részt vett a budapesti Aranykéz utcai robbantásban.
Csongrád megyéből a szegedi Deák Ferenc Gimnázium csatlakozott csütörtök estig a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének tiltakozó akciójához – írja a Délmagyar.hu.
Intenzív havazás kezdődött péntekre virradóra Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a hó vastagsága öt-nyolc centiméter a megye déli részén, az edelényi, putnoki térségben pedig nyolc-tíz centimétert is mértek. Több baleset is történt.
Orbán Viktor is bekerült egy kérdés erejéig abba a szórakoztató tesztbe, amelyet a Politico állított össze Donald Trump amerikai elnökjelölt-aspiráns provokatív kijelentéseiről. A tesztben azt kell megtippelni, hogy az adott idézet Trumptól vagy egy másik politikustól származik-e.
Az ügyeletes sebészet megszűnik, így mindenkit a körzetének megfelelő, sebészettel rendelkező kórházba visznek ezentúl, ha sebészeti ellátásra szorul – írja a Népszabadság. A mentőszolgálat jelezte, ez korántsem az ellátás leépítése, hanem éppen hogy a megerősítése, mivel ezentúl mindenhol 24 órás ügyelet lesz.
Enyhe szén-monoxid-mérgezés miatt megfigyelésre kórházba vittek egy csecsemőt és anyját Budapest XII. kerületéből – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Egy golyós és egy sörétes vadászpuskát, lőszereket, egy televíziót és pénzt tulajdonítottak el betörők egy családi házból a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ópályiban - közölte pénteken a rendőrség.
Furcsa ingatlanügy zajlik Érden: a külföldre költöző háztulajdonosok arra eszméltek, hogy az eladással megbízott ingatlanügynök nemcsak beköltözött a helyükre, hanem zárat is cseréltetett. Az ingatlanos viszont állítja, megengedték neki, hogy ott aludjon, de ez nem azt jelenti, hogy ott lakik. Az ügy a rendőrségen landolt.
Pénteken szinte biztosan esni fog valami, és az ország északi-északkeleti felében ez jó eséllyel hó lesz - derül ki az Időkép.hu előrejelzéséből.
A főpolgármester nem cáfolta az Index értesülését, amely szerint Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó közvetített Tarlós István és Orbán Viktor között a fővárosi közlekedés finanszírozásával kapcsolatos feszültség ügyében. A lap felhívja a figyelmet arra: most először ismerte el egy fontos fideszes politikus, hogy operatív politikai szerepet kapott az extravagáns életmódjával is feltűnést keltő Habony Árpád.
Mindenki tiltakozik ellene, így akár valósággá is válhat a gyermektelenségi adó. Részleges abortuszkorlátozás és a munkahelyeken népesedési megbízott foglalkoztatása is felvetődött.
„A szemtanúk szerint a módszer mindkét helyszínen ugyanaz volt” – egyebek mellett ez olvasható a hirado.hu-n abban a frissített hírben, amelyben az állami hírcsatorna kedden még azt állította, hogy előkerült egy amatőr videó a szilveszteri kölni erőszakról. Kiderült, hogy a felvételek nem ott, és nem akkor készültek, hanem valószínűleg 2013-ban Kairóban, de ez sem teljesen biztos. A közmédia szerdán frissítette a cikket.
Megegyezett a kormány a fővárosi polgármesterrel, jelentette be Lázár János a csütörtöki Kormányinfón. Tarlós épp tárgyalt, amikor egy cetlin beküldték neki a hírt, hogy megszületett a megállapodás. Amire csak ennyit mondott: nagyon helyes!
Egy úgynevezett magassági teknő, illetve az északról a Kárpát-medencébe áramló egyre hidegebb levegő határozza majd meg időjárásunkat a hétvégén, amikor -12 fok is lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Mindössze egyórás volt a csütörtöki kormányülés, többi napirendi pont tárgyalását el kellett halasztani Orbán Viktor betegsége miatt. A kormányfő influenzás – írja a Népszabadság.
Az ENSZ menekültügyi szervezete a villongásokkal teli Kobaneből elmenekült szír menekültcsalád útját követte végig a görög partoktól Magyarországon át Nyugat-Európáig. A szervezet felvételén megjelenik a hírhedt magyar fogda, ahova a családot bezárták csaknem száz ember közé. Azt mondták: hasonlóval sehol nem találkoztak útjuk során.
A két férfi először elrabolta a látássérült férfi táskáját, benne pénztárcájával, kulcsával irataival, majd elmentek a lakására, és a kulccsal be akartak jutni, de megzavarta őket a férfi fia, így elmenekültek. A héten fogták el őket a rendőrök, előzetesbe kerültek.
Tarlós István a BKV finanszírozása körül kialakult éles vitáról beszélve rendszeresen utalt a Fideszen belüli viszonyokra a Heti Válasznak adott interjújában. Elmondása szerint több kormányközeli ember ellenségesen tekint a fővárosra, de a főpolgármester ezzel igyekszik nem foglalkozni, házon belül rendszeresen küzd a fővárosért. A BKV ügye azonban egy politikai huzavona része lehet a lap szerint, mert Tarlós nem vállalta a nyílt harcot Simicska Lajossal szemben.
A hatásos antibiotikumok hiánya 2050-re vezető halálok lesz a világon, figyelmeztet szakértők egy része, a Science magazin azonban úgy gondolja, egy magyarországi kutatócsapat lehet az, amelyik áttörést érhet el ebben a harcban. De tulajdonképpen mi is a gond az antibiotikum-használattal?