Kétszáz háziorvosi körzet maradhat üresen
Csak az üres állások 15 százalékát tudják betölteni a jelenleg orvos nélküli körzetekben, nincs ugyanis jelentkező.
Csak az üres állások 15 százalékát tudják betölteni a jelenleg orvos nélküli körzetekben, nincs ugyanis jelentkező.
Orbán Viktor csütörtöki, a néppárti kongresszuson tartandó felszólalásáról előzetesen annyit mondott, azt szeretné elsősorban felvetni, "hogy az, ami most történik, az, amit az európai vezetők tesznek, arra nincs felhatalmazás az európai emberektől". Szerinte jól láthatóan számos országban a vezetők álláspontja, politikája nem találkozik az emberek tetszésével.
Az előttünk álló időszakban fogjuk látni a napot, csapadék csak pénteken fordulhat elő, a legmagasabb hőmérséklet többnyire 14-16 fok lesz. Érdemes szabadtéri programokat tervezni, kirándulni, kihasználni a napsütést.
Nem hisz a miniszter az adóhatóságnak: hiába zárták le bűncselekmény hiányában a norvég pénzeket elosztó alapítvány elleni nyomozást, neki továbbra is "meggyőződése", hogy az Ökotárs törvénytelenül működik.
Hiánypótlásra szólította fel a cégbíróság Fonyó Károlyékat, hogy igazolja a német Pro7Sat1 is hozzájárult-e az általuk hivatkozott opciós adásvételhez, amit a TV2-t tulajdonló cégről kötöttek Yvonne Dederickkel és Simon Zsolttal.
A Belügyminisztérium elrendelte az október 18-án életbe lépett Röszke-Horgos határátkelőnél a határzár csütörtöki megszünetését.
Guller Zoltán újabb megbízatása jövő tavasszal jár le, addig kell kidolgoznia a Nemzeti Táboroztatási Koncepciót, valamint koordinálnia az Erzsébet-táborok szervezését.
Egy belvárosi étteremben csípték el Andy Vajnát a TV2 vezérkarával együtt, ahol egyeztettek a csatorna adásvétele körül kialakult jogvitáról. A kormánybiztos szerint ő megvette a társaságot, de nem tud arról, hogy másnak is jogalapja lenne a televízió társaság tulajdonára, de szerinte előfordulhat, hogy a végén nem az övé lesz a csatorna.
A kijevi magyar nagykövet bejelentése szerint több ukrán katonát is magyar kórházakban ápolnak segítségnyújtásként, akik a kelet-ukrajnai harctéri eseményekben sérültek meg.
Gerzson édesanyja állítja: ő egy veszekedés után az élettársára hagyta a Miskolcon kedden talált két és fél éves kisfiút, az élettárs viszont másként tudja - derült ki a rendőrségi kihallgatásokon. Gerzson már bekerült a gyermekvédelmi rendszerbe, egyelőre szó nincs róla, hogy visszaadják az anyjának. A 34 éves nő szabadlábon védekezhet.
Egy szabálytalannak minősített tisztújító választás után új eljárásra kötelezték a Budapesti Ügyvédi Kamarát, azonban a szakmán belüli vita miatt a Magyar Ügyvédi Kamara elnöksége a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyvédi Kamara elnökét jelölte ki a fővárosi elnök teendőinek ellátására.
Egyetlen intézkedésével ezreket gyógyított meg az Orbán-kormány – legalábbis papíron. A leszázalékoltak tömegeinek szinte automatikus egészségügyi felminősítése egyetlen célt szolgál: spórolni az elesetteken – írja az e heti HVG.
Magyarország nem nyit folyosót a határzáron a schengeni övezet felé – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő –, viszont szívesen beszáll a visszatoloncolt migránsok szállításába.
Nyomtak már a kezébe kiskutyás képeslapot, majd állították meg azzal, hogy adjon pénzt éhező gyerekeknek? Ugye elgondolkozott azon, hogy itt valami simlisség lehet? A hvg.hu utánajárt egy ilyen egyesületnek, melynek aktivistái faképnél hagytak minket, amikor az adománygyűjtéshez szükséges iratokat kértük tőlük, és az adománygyűjtő pont is egy olyan cég telephelyén van, melyet adótartozás miatt már megszüntetett a hatóság.
Andy Vajna szerda délután egy Zrínyi utcai étterem kirakatában ült a TV2 volt tulajdonosaival, valamint Dirk Gerkensszel, az RTL volt és a TV2 felkért vezetőjével.
Bár tavaly decemberben megírták az újságok, hogy Hernádi Zsoltot jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla, az ítélet valójában nem erről szól – derítette ki az Átlátszó. Mivel a pótmagánvádló nem volt sértettje az állítólagos vesztegetési ügynek, ezért a bűnösség kérdésében a bíróság nem határozhatott. Így tovább folyhat az eljárás Horvátországban a Mol elnök-vezérigazgatója ellen.
Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségéért marasztalták el szerdán egy gyermek és nagymamája halálát követelő 2013-as aranyosapáti tiszai vízi tragédia felelőseit jogerős ítéletében, köztük a gyermek szüleit és az egyik nagyszülő élettársát.
A köztársasáig elnök szerdán átadta az új államtitkári kinevezéseket, köztük Rogán új munkatársainak is.
Kihallgatták a rendőrségen a Miskolc utcáján talált, két és fél éves Gerzson anyját, aki ellentmondásos magyarázatot adott tettére.
Idén október 25-én kezdődik a téli időszámítás, szombatról vasárnapra virradó hajnalban állítjuk vissza az órákat 3-ról 2 órára. Az óraátállítás haszna kettős: villamos energiát takarítunk meg, egyúttal kíméljük a környezetünket.