Ezt a terézvárosi besurranót keresi a rendőrség
A biztonsági kamera készített fényképet arról a férfiről, aki a gyanú szerint ellopott egy laptopot egy terézvárosi lakásból.
A biztonsági kamera készített fényképet arról a férfiről, aki a gyanú szerint ellopott egy laptopot egy terézvárosi lakásból.
Mind az idei szeptember, mind az év első kilenc hónapja melegrekordot döntött az amerikai országos óceán- és légköri hivatal (NOAA) jelentése szerint, így 2015 lehet a legmelegebb év a mérések 1880-as kezdete óta.
A születések száma az év első öt hónapjában – különösen januárban – több, azt követően, a június-augusztusi időszakban átlagosan 3,1 százalékkal kevesebb volt, mint egy évvel korábban. A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, májusban és júniusban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest a KSH adatai szerint. A természetes fogyás mértéke növekedett.
A DK elnöke délután mutatja be Sokak Magyarországa című programját, amelynek részleteiről az Index írt előzetesen. Gyurcsány Ferenc szerint erős vezetőre van szükség, és ha a baloldal hatalomra jut, nem szabad visszaállítani a 2010 előtti rendet.
Orbán Viktor és Áder János is külföldön lesz a nemzeti ünnepen. A baloldalt a civilek helyettesítik,
Pár napon belül kétszer is bevitte a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint a MOM Parkban leütött egy fiút - írja a Magyar Nemzet.
Hiába adott interjút a Kossuth Rádió munkatársának 1956 egyik legmegbecsültebb kutatója, állítása szerint a beszélgetés azért nem kerül adásba, mert egy szerkesztő szerint nem kell nekik "ez a raineres-nagyimrés narratíva". Az MTVA még nem reagált Rainer M. János állítására.
Mivel a mexikói hatóság szerint a 15 éve Mexikóban élő magyar nőt nem kereste senki, egy tömegsírba temették, miután egy autópálya mellett találtak rá pokrócba tekerve.
Szigetvári Viktor, az Együtt alelnöke azt állítja, hogy a TV2 volt anyacégének a részvényese lett, így közvetlenül a német anyacégtől fog érdeklődni a TV2 adásvételéről.
A hetilap megvizsgálta, ki jöhet szóba Orbán Viktor utódjaként a Fidesz élén, illetve miniszterelnökként, és forrásai alapján arra jutott, hogy Balog Zoltán és Szijjártó Péter nem jöhet szóba. Valójában ketten vannak versenyben: Rogán Antal és Lázár János – írták.
Csütörtökön frontmentes idő és kedvező élettani helyzet várható. A melegedésre fokozottan érzékenyek körében enyhe fejfájás jelentkezhet, reggel pedig az ízületi panaszok erősödhetnek.
Egy T-34-es harckocsit toltak a Kálvin téren keresztül a Magyar Rádió volt épületéhez szerda éjjel. A hatástalanított tank az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapjának programjaihoz kapcsolódó, a rádió udvarán rendezett kiállítás egyik kelléke lesz.
Három hónappal meg akarja hosszabbítani Galambos Lajos előzetesét az ügyészség. Ha a bíróság helyt ad az ügyészség indítványának, akkor Lajcsi a karácsonyt és a szilvesztert is előzetesben töltheti majd.
Nem csak Orbán Viktor, de Áder János sem lesz idehaza október 23-án.
Öt radiológus felmondott, a hatodikat kirúgták. A kórház vezetése szerint a betegellátás nincs veszélyben.
Átnevezné a Nyugati teret a DK egyik képviselője – írja a Népszabadság.
Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából ifjúsági találkozót, fáklyás felvonulást, koszorúzási ünnepségeket tartanak ma, és több minisztérium is a nap folyamán emlékezik az 1956-os forradalomra és szabadságharcra.
Szabályosan erőlködtek a köztévé hírcsatornájának munkatársai, hogy a "menekültek által hátrahagyott mobiltelefonokon" olyan tartalmakat találjanak, melyek összekapcsolhatóak a terrorizmussal. Belső forrásunk szerint azon ment a vacillálás, melyik fotó vagy videó alkalmas leginkább riogatásra és a migránsellenes kormányzati irány alátámasztására. A felvételek forrása és felhasználása többszörösen aggályos, a médiahatóság mégsem indít vizsgálatot.
Az Országgyűlés ma véleményezheti azt az európai parlamenti és tanácsi rendelettervezetet, amely lehetővé tenné a menedékkérők tagállamok között kvóták szerint történő szétosztását.
Egy 73 éves nőt családi házában találtak holtan, egy 18 éves és egy 30 éves helyi férfit vettek őrizetbe és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.