Rendőrség: A sofőr felelőtlen döntései okozták a halálos balesetet az M3-as bevezető szakaszán
A rendőrség visszautasítja, hogy ők hajszolták volna halálba a jogosítvány nélkül vezető és a jelzésre meg nem álló sofőrt.
A rendőrség visszautasítja, hogy ők hajszolták volna halálba a jogosítvány nélkül vezető és a jelzésre meg nem álló sofőrt.
HVG
„Nem befolyásol semmiben sem, teljesen mindegy, hogy ők indulnak vagy mások, járom a magam útját” – fogalmazott a fideszes politikus, aki már régről ismeri a tiszás indulókat.
HVG
Viszonylag kevés ismert ember tűnik fel a Tisza képviselőjelölt-aspiránsai között, ám volt már rá példa, hogy egy párt olyan csapattal száll harcba egy választáson, amely tagjainak többsége újonc a politikában, tapasztalatlan a közigazgatásban.
Bár a szervezők szerint az inflációnál kisebb mértékben nőttek az árak, ha jól akarunk lakni, akár több tízezer forintot is otthagyhatunk a Bazilika előtt vagy a Vörösmarty téren. Vannak azért pozitív meglepetések is: egy burger áráért akár hat porcelánvirágot is vehetünk.
Cabrera Martin
A politikai elemző felhívta a figyelmet: Orbán Viktor olyasmit csinált a jelöltállítás kapcsán, amire korábban nem volt példa.
HVG
Több mint fél tucat, Ocean Fish márkájú termékében mutattak ki Listeria baktériumot.
HVG
A tárcavezetőt a Ryanair hozta haza Londonból.
HVG
A miniszterelnök annyival intézte el a tiszás jelöltek listáját, hogy azok ugyanazok az ellenzékiek, mint négy évvel ezelőtt.
HVG
Korrupció mindenhol van, de akkor válik csak igazán zavaróvá, amikor ezer forintba kerül a paradicsom – Stefano Bottoni és Kende Péter Orbán Viktor hatalomhoz való viszonyáról beszélt a HVG Címlapsztoriban.
HVG
Több fővárosi képviselőjét, szakpolitikusát és a párt mellé állt közszereplőt, hírességet is indít az előválasztáson a Tisza. Így megszerezheti az indulás jogát Dunaújvárosban akár Nagy Ervin, Soroksáron Tarr Zoltán, Esztergomban Radnai Márk, Hajdúszoboszlón Ruszin-Szendi Romulusz. Végül nem Hadházy Ákos körzetében, de jelöltjelölt lett Bódis Kriszta, elindul Rost Andrea, a volt párbajtőrvívó és MOB-elnök Kulcsár Krisztián és Kincse Csongor orvostanhallgató is.
Az országgyűlési képviselő Budán tervez újraindulni a jövő évi választáson, és már most jelezte, hogy szeretne tárgyalni a tiszás kihívójával.
HVG
A propaganda lejáratásainak rendre az lett az üzenetük, hogy a Fidesz agresszív, gonosz és erőszakos, viszont gyenge. A célpontjai pedig nem a haza ellenségei, hanem áldozatok. Érdemes ezt megfontolni, mielőtt elindul a következő hadjárat.
A miniszterelnök reakciója alapján felmerül a kérdés, hogy ugyanazt a listát nézte-e, amit a tiszások hétfőn közzétettek.
HVG
Az ellátás megszűnése mögött gyakran az ápolók hiánya áll, egy friss felmérés szerint azonban a magyar szülők többsége határozottan nem javasolná gyermekének ezt a pályát.
HVG
Az aspiránsoknak még előválasztáson kell megküzdeniük egymással, körzetenként hárman indulnak a jelölti státuszért – kivéve Hegyvidéken, ott ugyanis a korábbi nyilatkozatoknak megfelelően biztosan Magyar Péter lesz a Tisza Párt jelöltje.
HVG
Kardosné Gyurkó Katalin kinevezése a hétfő esti Hivatalos Értesítőben jelent meg.
Közzétette a Tisza Párt a szinte teljes jelöltlistáját, kettő választókörzet kivételével már tudható, ki az a három jelölt-aspiráns, akik közül előválasztáson, két fordulóban kerül majd ki a végleges induló. Egyetlen induló biztos már most: Magyar Péter. A többieknél most indul a háziverseny, a jelölteket pedig árgus szemekkel figyeli majd a Fidesz is.
A szülők ellen kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.
HVG