Néhány éven belül jöhet az ingyen tankönyv az általános iskolákban

Jelenleg az első, a második és a harmadik osztályosok juthatnak ingyen tankönyvhöz, míg a negyedik évfolyamtól csak a szociálisan rászorulók. A kormány igyekszik gyorsítani a folyamatot, és reményeik szerint három év alatt a maradék öt évfolyam is ingyen tankönyvhöz juthat - mondta egy miniszteri biztos az M1-en.

MTI

Hová lett a Fidesz lelke? - Bayer Zsolt nyomdokain járva videóztunk

A tapolcai, sorozatban a harmadik kormánypárti vereség után a békemenetek egyik szervezője és az ötös számú fideszes is lényegében a lelket és a szeretet hiányolja szeretett pártjából. Bayer Zsolt és Bencsik András nyomán azt kérdeztük a képviselőktől, vajon hová lett a Fideszből a lélek és a szeretet.

hvg.hu

Rogán: nem kötelező többé Simicska médiájába menni a fideszeseknek

A Fidesz frakcióvezetője szerint "csak a vak nem látja", hogy a Magyar Nemzet, a Hír TV és a Lánchíd Rádió egyre közelebb kerül a szélsőjobbhoz. Rogán Antal hétfőn az M1 műsorában azt mondta: a kormánypárt korábban úgy döntött, hogy a sajtóosztályuk többé nem szervez kötelező programot fideszes politikusoknak ezekbe a médiumokba.

MTI

Vonulásba csaptak át a kormány tervei ellen tiltakozó hallgatói fórumok – percről percre

Fórummal folytatták a tiltakozást hétfő este az ELTE Társadalomtudományi Karán az új felsőoktatási szakjegyzék tervezete ellen. Napközben információs sztrájkot tartottak: az oktatók nem a tananyagot adták le az előadásaikon, hanem a kormányzati koncepcióról beszélgettek a hallgatókkal. A tiltakozók hat pontban foglalták össze követeléseiket. A fórum 18 órakor kezdődött az ELTE lágymányosi kampuszán, illetve a Műegyetemen, ahol megjelent Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár is. Idővel az ELTE hallgatói a BME-re vonultak, majd az ottaniakkal együtt a Corvinushoz és az Emmi elé vonultak. Itt végződött a demonstráció.

hvg.hu



Már nem nyomoznak a Dohány utcai zsinagóga beléptetője ügyében

Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszere ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda – erősítette meg hétfőn az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda március 27-én szüntette meg.

MTI

Épül az új Fidesz-sajtó: embert és olvasót is Simicskától vinnének

Már kedden kétoldalnyi belpolitikával bővül a Magyar Nemzet exfőszerkesztője által megvett Napi Gazdaság, amely új nevet szeptemberben kaphat. A Fideszben arra számítanak, hogy az új lap át tudja venni a Nemzet helyét, és a 2018-as választásokra ismét érdemi médiatámogatása lesz a pártnak. Ha még a TV2-t is meg tudnák szerezni az idén, akkor a párt viszonylag könnyen átvészelné a Simicska Lajos meghirdette médiaháborút, és újból lehetne egy milliós elérésű médiája.

hvg.hu

Emmi: Pártpolitikusok gerjesztik a diáktüntetéseket

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint elszomorító, hogy a felsőoktatási képzésekről folyó szakmai tárgyalásokba ismét beavatkozik a pártpolitika, és a hallgatók teljes félrevezetésével olyan demonstrációk szervezését gerjeszti, melyek ellehetetleníthetik a higgadt párbeszédet – ez olvasható a felsőoktatási államtitkárság hétfői közleményében. Azt is írták: „egyetlen szak megszüntetése sem eldöntött kérdés”.

MTI

"A Jobbik a Fidesznek köszönheti megalakulását"

A Jobbik múlt heti tapolcai választási győzelmét kommentáló terjedelmes véleménycikket közölt hétfőn a Wprost és a Do Rzeczy lengyel politikai hetilap, a két írás a Jobbik növekvő népszerűségének okaira keresi a választ.

MTI






Parlamenti botrány lett Bróker Marcsi botrányából

A kormány megpróbálta beállítani a karcagi brókerbotrányt Jobbik-MSZP-brókerbotránynak. Előbbit azért, mert egy képviselő ugyanabban a házban bérel irodát, mint ahol a Kun-Mediátor van, utóbbi rendezvényein pedig ott volt a Kun-Mediátor tulajdonosa. A két karcagi fideszes képviselőnek viszont a kormány szerint semmi köze a botrányhoz. A Jobbik rágalomról beszél. A parlamentben szóba került még Szany Tibor bibliás aktfotós Facebook-bejegyzése is.

hvg.hu

Liszkay megvette a Napi Gazdaságot

A Magyar Nemzet volt főszerkesztője hétfőn megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. százszázalékos üzletrészét. A Napi Gazdaságból, ahogyan korábban is megírtuk, kormánypárti politikai-gazdasági lapot csinálnak.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI