Áder Törökországban ünnepelte március 15-ét
Az isztambuli főkonzulátuson ünnepelte március 15-ét Áder János, aki négynapos törökországi látogatáson vesz részt.
Az isztambuli főkonzulátuson ünnepelte március 15-ét Áder János, aki négynapos törökországi látogatáson vesz részt.
Péntek délután egy tubát, azaz egy felhőtölcsért kaptak lencsevégre Martfű térségében - jelentette az idokep.hu meteorológiai portál. Ez az idei második megfigyelt felhőtölcsér.
Beköltöztek a Komárom belvárosában lévő Rüdiger-tóba a hódok, akiket viszont most ki fognak lakoltatni egy olyan területre, ahol több a táplálék számukra. A 3-4 tagú hódcsalád a környező kiskertekben is megrágta a fákat.
A 45 éves férfi, akit a 22 éves nő holttestének megtalálása után elfogtak, beismerte, hogy ő végzett az áldozattal. Sajtóinformációk szerint a nő a férfi barátnője volt.
Egy névtelen bejelentés alapján a 4-es metró minden állomását lezárták péntek este bombariadó miatt.
A VIII. kerületben a Golgota út és a Kőbányai út között, a régi józsefvárosi piaccal szembeni raktárépületek közül gyulladt ki egy. A tűz fekete füstje egész Budapestről látszott.
Az érkező vízhozam függvényében vasárnap este megkezdődik a Tisza-tó feltöltése – közölte Fejes Lőrinc, a tavat kezelő Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnöke pénteken.
Bár az MTVA azzal dicsekedett, hogy egy megállapodás értelmében közvetíthetik a hirado.hu-n a parlament üléseit, az Országgyűlés nem tud megállapodásról és szerintük nem is kell külön szerződés ehhez.
Bár az Európai Bizottság pénteken utalt arra, hogy részlegesen feloldják a paksi atomerőmű-bővítés szerződéseinek titkosítását, a Miniszterelnökség szerint ez csak az EB döntésére vonatkozik, a szerződések továbbra sem kerülhetnek nyilvánosságra.
Külföldről hozatja a BKK a gumikorlátot a Deák téri egyik mozgólépcsőhöz, amely már hetek óta le van zárva. A korlát késik.
Beszakadt a VIII. kerületi Golgota úton lángoló kétszintes raktárépület teteje. A tűzoltók többórás munkája után este 8-ra eloltották a tüzet. A tűzoltók megkezdték az oltási utómunkálatokat, illetve az épület átszellőztetését és átvizsgálását, amely akár a reggeli órákig is eltarthat a helyszínen. A tűzben senki nem sérült meg.
A nyár közepén két teljes hétre be fogják zárni a Nyugati pályaudvart vágányfelújítás miatt – írja az Indóház Online. A MÁV kérdésünkre azt közölte, már egy éve készülnek a felújításra, de a pontos időpontot még nem tűzték ki.
Steve Russell amerikai republikánus képviselő, aki alezredesként a Szaddám Huszein elleni műveletet vezette, eredetileg csak egy árvát szeretett volna örökbe fogadni Magyarországról, de a kisfiút nem akarta elszakítani testvéreitől, így lett három magyar gyereke. Matt, Chris és Patricia ma már felnőttek, és igazi oklahomai vált belőlük.
Villamosok, buszok járatai is módosulnak március 15-én, autóval nem lesz érdemes nekivágni vasárnap Budapest belvárosának és már szombaton gondot okozhat a parkolás is több helyen. Íme, hogyan változik a közlekedés a hétvégén!
Egy hétvége alatt készítette el Zeke László ügyvéd azt az animációs filmecskét, amellyel a bíróság előtt azt kívánta bizonyítani, hogy hiába vádolják ezzel, börtönőr ügyfele nem tudott a börtönajtó nyílásán keresztül szexelni egy rabnővel. Nem az első, bizonyítási eljáráshoz felhasznált animációja, sőt már karácsonyi meséiből is vetített a köztévé.
Hungária Értékpapír Zrt. egyik előzetes letartóztatásban lévő munkatársa próbált véget vetni az életének – tudta meg a hvg.hu.
Elköltözik Abonyból a magántulajdonú állatkert, a Magán Zoo, amely a a Bács-Kiskun Megyei Felsőlajoson telepedik le. Az elmúlt napokban közel kétszáz állatot költöztettek át az új telephelyre, köztük az alábbi fotókon is látható szibériai tigrist – amelynek elszállításához legalább hét emberre volt szükség.
Fenyvesi Zoltán, a Fidesz tapolcai jelöltje konzultációt kezdett a térségi egészségügyi szolgáltatások javítása érdekében. A Fidesz közleményében a tapolcai időközi választás tétjei közé emeli, hogy folytatódhat-e az egészségügyben elkezdett fejlesztés.
Eladja a Kékkúti Árványvíz Zrt.-t, a Theodora ásványvizek gyártóját a svájci Nestlé. A vevő a csehországi KMV csoport, amely leginkább a Mattoni vizekről ismert, de Granini- és Schweppes-termékekkel is foglalkozik.
Robbanás történt egy négyemeletes társasház földszinti lakásában Budapest XIV. kerületében, a Cserei utcában csütörtök délután. A balesetben kilencen megsérültek, mindannyiukat kórházba szállították. A katasztrófavédelem pénteken tette közzé a helyszínen készült fotóit.