Hadházy újraértelmezte a Lázár-féle „Fogadj örökbe egy kastélyt!” programot, ő mást fogad örökbe
A független képviselő arra buzdít mindenkit, hogy cselekedjen hasonlóan – ennek aligha örül majd a kormány.
A független képviselő arra buzdít mindenkit, hogy cselekedjen hasonlóan – ennek aligha örül majd a kormány.
HVG
Az ukrajnai háborút csak a válaszadók 18 százaléka okolja az inflációért egy friss kutatás szerint.
HVG
Oroszország kiéheztetése reális és elérhető cél. Nincs annyi légvédelmük, hogy megóvják az összes finomítót és pumpát. Aztán amikor mind lángokban áll, talán megismerhetünk egy sokkal szerényebb Oroszországot. Egy békés, udvarias Tigrist.
Úgy tűnik, a miniszterelnök az ismertnél korábban kezdte nyaralását Brač szigetén, ahonnan a 444.hu szerint augusztus 19-én egy Bombardier luxusjettel egyszer már haza is tért, majd két nappal később, a már ismertek szerint egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó repülővel tért vissza. Az eddig nem ismert út költsége többmilliós is lehet.
HVG
Tudta, hogy többek között az OECD-tagállamok adóhatóságai automatikusan, évről évre megosztják egymás között a bankszámlák adatait, így lehetővé téve azt, hogy ezen információk áramlását ne akadályozzák a banktitokra vonatkozó szabályok?
Crystal Group
Autokrata kihívásra technokrata választ ad Magyar Péter: sorra von be a Tisza Párt választási felkészülésébe olyan szakembereket, akik jellemzően jobboldali érzelműek, nemzetközi porondon is teljesítettek már, így a propagandagépezet is nehezebben tudja kikezdeni őket. Ez vajon mire lesz elegendő?
Egy alapanyag-feldolgozó üzem ég a katasztrófavédelem szerint az Olajmunkás úton. A lángokkal küzdenek a Mol saját tűzoltói, illetve az érdi, törökbálinti, fővárosi, szigetszentmiklósi hivatásos tűzoltók.
HVG
Hatalmas zűrzavarral indult a félév a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetemen. A hallgatók strukturális problémákra és a kari összevonások miatti zsúfoltságra panaszkodtak, most pedig már az intézmény vezetése ellen tüntetnek.
Horváth Csongor József
A miniszterelnök Facebook-oldalán is feltűnt a poszt, amelyben a híresség kijelenti: tudja, hogy a jó oldalon áll.
HVG
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint rossz szándékot képviselnek azok a szavazók, akik Magyar Péter elgondolásait tartják helyesnek. A miniszterelnök szerinte „rocksztár” volt a zánkai harcosedzőtáborban.
HVG
A tartós hőhullám nem segített, de emberi mulasztás is történt.
HVG
Magyar Péter szerint rendszeresen kiszivárog a Fideszhez a Tisza Párt reggeli értekezleteinek anyaga, már csak az a kérdés, hogy közöttük ül-e egy ügynök, vagy csak simán lehallgatják őket.
HVG
Alice Weidel, az AfD elnöke lassan már hazajár a Orbán Viktorhoz.
HVG
HVG
MTI
Férjével, Kucsera Gáborral korábban az Otthon Start programot népszerűsítette.
HVG
A rendőrség a megkeresésünkre közölte: hivatalból kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást Horváth Alexander ügyében. A TASZ jogászai szerint kérdéses az intézkedések megalapozottsága a VIII. kerületi jelölt ellen, hiszen a feljelentés alapját egy több évvel ezelőtti videó képezte, amelyen Horváth nem is fogyasztott drogot.
HVG
A párbeszédes politikus szerint kétszeresen is kettős mércét jelez, hogy Orosz Bernadett képének felmutatásáért egyhavi fizetésének megvonását kapta.
HVG
A Belügyminisztérium államtitkára szerint a vizsgálatot végző Nemzeti Védelmi Szolgálatnak tűntek fel a járművek.
HVG
A rendőrség 11 tanút hallgatott meg, de Ábrahám Róbert vádjait senki nem erősítette meg.
HVG
A nőt első fokon – a feltételes szabadulás lehetőségét kizárva – öt év börtönre ítélték. Elvesztette a szülői felügyeleti jogát is.
HVG
Az új kocsik összesen nagyjából 8,8 milliárd forintba kerülnek.
HVG