Ezúttal Győrben omlott össze a vasúti közlekedés
Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
HVG
Az önkormányzat egy konténerterminál kiszolgálására építtette uniós forrásból, csakhogy az azóta sem készült el.
HVG
A kétéves Dávidnak újra kellett tanulnia állni és járni, gyógytornára szorul.
HVG
A felvételen jól látszik, hogy fékezés nélkül ütötték el a zebrán átkelő férfit.
HVG
Egy autó és két motoros ütközött, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
MTI
Néhol csak egy utcát vagy városrészt érint a szolgáltatáskiesés, máshol az egész településen nem lesz áram.
HVG
Nőismerőse jelentette fel nemi erőszak és testi sértés miatt a fegyverhasználatot oktató férfit.
HVG
A város az elmúlt száz év alatt igyekezett hátat fordítani a Rákosrendezőnek, s ugyanezt választotta a rendszerváltás utáni politika is, egészen a legutóbbi időkig. Megnéztük, hol épül fel tízezer lakás, és mik a tervpályázat sarokpontjai.
Elvitelre – a podcast, amelyben a hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. A héten: a DPK-alapítvány létrejötte és mozgósítás Erdélyben.
HVG
Decemberi időpontot csak november tizedikétől lehet kérni a kórház telefonos tájékoztatása szerint.
HVG
Black nagyon értékes mentőkutya, a 2023-as törökországi földrengés után számos embert mentett ki a romok alól.
HVG
„Fantasztikus” – írta Orbán híveinek.
HVG
A miniszter arra kérte az egyetem vezetését, hogy vizsgálja ki az ügyet és a jövőben garantálja az előadók biztonságát.
HVG
Orbán Viktor 2014-ben még mondhatott ott beszédet, most azonban a Magyar Művészeti Akadémia, mint az épület tulajdonosa, nem járul hozzá Magyar esetében.
HVG
Zsiday Viktor arról sztorizott, hogy Orbán Ruandában érdeklődött egy különleges marhafaj iránt, Hadházy összekötötte a szálakat, Kocsis Máté pedig mindenkint kioktatott.
HVG
Baranyi Krisztina már be is nyújtotta az erről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlésnek.
HVG
A sérv egy sokakat érintő, kellemetlen elváltozás, ami a megfelelő kezelés hiányában akár életveszélyes állapottá is válhat. Ezért érdemes időben orvoshoz fordulni, hiszen a korai felismerés, a modern és biztonságos sebészeti eljárások, valamint a szakszerű utógondozás együtt garantálja a tartós gyógyulást. A Wáberer Medical Center sérvsebész szakorvosaival, Dr. Hidas Tamással és Dr. Czeller Dániellel beszélgettünk.
Wáberer Medical Center
A Fővárosi Törvényszéknek az érvényes jogszabályok szerint 30 napon belül kell hivatalos választ adnia a kérelemre.
HVG