Két megevett halból egy külföldről érkezik
 

Két megevett halból egy külföldről érkezik

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik - mondta Kardeván Endre, országos főállatorvos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

MTI MTI

Tárki: hasít a Fidesz, Gyurcsányék lenyomták Bajnaiékat
 

Tárki: hasít a Fidesz, Gyurcsányék lenyomták Bajnaiékat

A Tárki Társadalomkutatási Intézet kutatásai szerint 2013-ban nőtt a pártot választani tudók aránya és erősödött a Fidesz, míg a baloldali ellenzéki pártok együttes támogatottsága lényegében változatlan, de a pártválasztók körében a Demokratikus Koalíció (DK) megelőzi az Együtt-PM szövetséget.

MTI MTI


Nyakunkon a szilveszter: óvatosan a tűzijátékokkal!
 

Nyakunkon a szilveszter: óvatosan a tűzijátékokkal!

A tűzijátékok biztonságos használatára hívja fel a figyelmet szilveszter közeledtével az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A tűzijátékokat nem szabad más tűzveszélyes anyagokkal együtt tárolni, továbbá tetőtérben, pincében, alagsorban tartani, kiskorúak elől el kell zárni, valamint a pirotechnikai termékeket tilos megbontani, átalakítani és szétszedni.

MTI MTI

Félig import halat eszünk
 

Félig import halat eszünk

Magyarországon az egy főre jutó halfogyasztás elérte az évi 4 kilogrammot, ennek a fele importból származik - mondta Kardeván Endre, országos főállatorvos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára egy halboltban tartott sajtótájékoztatón, csütörtökön Budapesten.

MTI MTI

LMP: oligarchák tették kezüket az oktatásra
 

LMP: oligarchák tették kezüket az oktatásra

Az LMP szerint a fideszes oligarchák már a köz- és felsőoktatásra, valamint a 17 milliárd forintos piacot jelentő tankönyvellátásra is rátették a kezüket, ők diktálják az oktatási reformokat.

MTI MTI


Árokba hajtott a menekülő csempész az áruval
 

Árokba hajtott a menekülő csempész az áruval

Árokba sodródott egy rendőrök elől menekülő autó Kölcsén, a kocsiban hatmillió forint értékű cigaretta volt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

MTI MTI


Lángol egy szentendrei ház
 

Lángol egy szentendrei ház

Kigyulladt, s jelenleg is ég egy családi ház tetőszerkezete a szentendrei Dália utcában, az oltásban közel 30 tűzoltó vesz részt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem csütörtök délelőtt.

MTI MTI


Meg is verte a rabló egy lottózó alkalmazottját
 

Meg is verte a rabló egy lottózó alkalmazottját

Kiraboltak egy lottózót szerda este Hódmezővásárhelyen; az egyelőre ismeretlen elkövető az alkalmazottat bántalmazta, majd némi készpénzzel távozott - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

MTI MTI


A Jobbik visszahívatná a bécsi nagykövetet
 

A Jobbik visszahívatná a bécsi nagykövetet

A Jobbik felszólítja a Külügyminisztériumot, hogy haladéktalanul hívják vissza a bécsi magyar nagykövetet, valamint tiltakozzanak az osztrák közszolgálati televíziónál és az osztrák állami szerveknél is a Szent Koronával történt "bárdolatlan bohóckodás" miatt - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton.

MTI MTI


Januárban ítélhetik el az ároktői bandát
 

Januárban ítélhetik el az ároktői bandát

Az ároktői banda ügyében január 6-án hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék - jelentette be az ügyben eljáró tanács elnöke a büntetőper csütörtöki tárgyalásán.

MTI MTI


Karambol a 81-es úton
 

Karambol a 81-es úton

Két személyautó ütközött össze a 81-es út móri leágazásánál. A baleset miatt egy sávot használhatnak az autósok az érintett szakaszon - értesült a HavariaPress.

HavariaPress HavariaPress