Dobszay János
Dobszay János
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Erőtlenek, megosztottak, a közpénzek kezelőinek kegyeire szorulnak a civil szervezetek, ezért sem tudják betölteni a közhatalom ellenőrzésében azt a fontos hivatást, amelyről az egyetemista Orbán Viktor annak idején még a szakdolgozatában is értekezett.

A sas legyek után kapkod. A népi bölcsességet kifordítva vette fel a harcot az Orbán-kormány néhány, az övétől eltérő ideológiai alapon álló civil szervezettel. Olyan vehemenciával látott neki – a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalon, a házkutatást végző rendőrségen, majd az adószámmegvonó NAV-on keresztül – a norvég alap pénzeinek elosztásában kulcsszerepet játszó alapítványok ellehetetlenítéséhez, mintha legalábbis vele egy súlycsoportban lévő ellenfelekkel állna szemben.

Állampolgári piknik a Szabadság téren
©

A magyarországi civil szervezetek – hasonlóan az ellenzéki pártokhoz – ma sem külön-külön, sem együtt nem jelentenek igazi féket vagy ellensúlyt a hatalom számára. Ráadásul, mint az a KSH tavaly publikált elemzéséből kiderül, még e nem túl jó kondícióban lévő szektor súlya is egyre csökken. A rendszerváltás óta az előző kormányzati ciklusban fordult elő először, hogy a civil szféra mindhárom jellemző mutatója – a szervezetek és az azokban részt vevők száma, illetve a bevételük – lefelé mozdult.

A civil társadalom persze minden szempontból színesebb és összetettebb annál, hogysem a most zajló küzdelmet úgy lehetne leírni: az önszerveződő állampolgárok magasztos célokat követő tábora áll szemben a politika velejéig korrupt világával. A többség eleve nem is foglalkozik a közélettel. A szervezetek bő harmada szabadidős programokra, közös hobbira vagy sportolásra vágyókat tömörít, és a kultúrával, hagyományőrzéssel, oktatással foglalkozók többsége is az apolitikusok táborát erősíti.

Régi dicsőségük

A mindenkori kormányok – leszámítva néhány rövid időszakot – mindig is nagy kísértést éreztek az alulról építkező civil szféra megrendszabályozására, illetve arra, hogy csak a nekik tetsző szervezeteket tekintsék együttműködésre, párbeszédre alkalmasnak. E felismerés jegyében például 1941 és 1950 között a magyar civil szektor közel 90 százalékát törölték el a föld színéről – derül ki Domaniczky Endre kutatásaiból. Az egykor erős civil világ létezésének ethoszát évtizedeken át őrizték azok, akik még ismerték annak egykori fényét, részt vettek a működtetésében. Az ötvenes évek után létrejött, felülről vezérelt rendszerben aztán a civilek helyébe a „társadalmi szervezetek” léptek, amelyek jobbára a politikai elit és a nép közötti közvetítés, a transzmissziós szíj feladatát kapták.

A szféra az 1980-as évek második felében talált vissza a gyökereihez. Az ekkor színre lépett egyesületek, mozgalmak, szövetségek (például a Független Jogász Fórum, a Társadalmi Igazságtétel Bizottság vagy akár a Ráday Mihály nevével fémjelzett városvédők) a szabadság kis köreit jelentették, és elévülhetetlen érdemeket szereztek a rendszerváltás „szellemi” előkészítésében. Az inkább már a korszak sajátosságaival magyarázható, hogy az általuk képviselt szakmai ügyek szinte mindegyikének voltak olyan aspektusai, amelyek miatt a civilek megnyilatkozásai politikai értelmet is kaptak. Így vált például az akkori zöldmozgalom, a nagymarosi vízlépcső megépítése elleni tiltakozást szervező Duna Kör a többpártrendszer visszaállítását követelők trójai falovává.

A kilencvenes évek jócskán megtépázták a civil szervezetek renoméját. Sok nagy tekintélyű, a civil szférában szocializálódott vezetőt beszippantott az államigazgatás, civilek váltak politikussá, mozgalmak alakultak át párttá. Ez önmagában is egyfajta átrendeződést eredményezett. Az pedig már a szféra komolyságát, komolyanvehetőségét tette kérdésessé, amikor a médiakuratóriumok civil tagjai közé – sorsolásos alapon – a legkevésbé odaillő szervezetek delegáltak képviselőket (a tévéhez például a gyengénlátók, a rádióhoz a nagyothallók képviselői vagy épp a BMX kerékpárosok). Állandó vitákat okozott az is, hogy 2002-ig az Országgyűlés közvetlenül osztotta szét a civil támogatásokat, olykor kedvezve nekik, máskor viszont kizárva a pályázók közül a pártok ifjúsági szervezeteit, a politikai tömörüléseket. Ami utóbbi „műfajt” illeti: a jobboldalhoz kötődő civilek hagyományosan a jobban szervezettek közé tartoznak. Fő tevékenységi területük az ifjúsági mozgalmak (például a cserkészet), de jelentős számú vallási célú szervezet is a konzervatív irányzat hátországát jelenti. A baloldalhoz és a liberális táborhoz közel álló civilek főként a jogvédelem, az emberi jogi, illetve a nőmozgalmak területén működnek.

Miközben számos példát lehet találni az önzetlen civil kezdeményezésekre, szó nincs arról, hogy ma Magyarországon önkéntesek tömegei a saját anyagi erőforrásaikat, szabadidejüket nem kímélve, áldozatos munkával végeznék a társadalom érdekében hasznos tevékenységüket, egyúttal ellenőrizve a közhatalom gyakorlóinak esetleges túlkapásait. A nonprofit szféra egészében a 20 százalékot sem éri el a magántámogatások aránya. A magas külső (állami, önkormányzati, uniós) finanszírozást csak részben magyarázza, hogy a szervezetek egy része közfeladatok ellátásával terhet vesz le az államtól, például a hajléktalanellátás megszervezésével.

Hagyományörzők a pákozdi csatatéren
©

Az állami menázsi a klasszikus (azaz nem köztestületi, szakszervezeti vagy nonprofit gazdasági tevékenységet folytató) civil szervezeteknél, ha meglehetősen egyenlőtlenül oszlik is el a résztvevők között, vetekszik a magánadományok nagyságával. Az egyesületek esetében a közpénz több is, mint a magán-, az alapítványoknál pedig csak kismértékben marad el tőle (lásd táblázatunkat). Összességében a bevételek több mint harmada származik a közhatalmat gyakorlók irányítása alatt álló forrásokból, ami a támogatásra szoruló civilek politikai kiszolgáltatottságának mértékét is jelzi. Sokszor azonban még az állampolgároktól közvetlenül megszerezhető egyszázalékos felajánlások is a pazarló működtetést fedezik, vagy – mint a Gyermekrák Alapítvány több százmillió forintja esetében – a pénz egy számlán pihen. A KSH tavaly közel kétezer olyan civil szervezetről tudott, amelyik csak gyűjtötte a pénzt, miközben az alapító okiratában megjelölt célokra egy forintot sem költött.

A politika azért is operálhat ma a „megélhetési civilek” kifejezéssel, mert – ahogy arra egy tanulmányában Sárközy Tamás is rámutatott – a szféra egyik jellemző deformitása, hogy a szervezetek társadalmi legitimációja gyenge, jellemző rájuk a felülről szervezettség. A „sok vezető, csekély tagság” felállás szinte általánosnak mondható.

Azt, hogy az érdekei politikamentes képviseletére fölesküdött, véleményéért bátran kiálló önszerveződés – röviden: a civil kurázsi – hiánycikké vált, jól illusztrálják az elmúlt négy évben történtek. A kormány az élet szinte valamennyi területén komolyabb társadalmi ellenállás nélkül valósíthatta meg elképzeléseit. Ahogy az egyes állampolgárok egzisztenciális félelemből nem mertek szót emelni a saját szakterületüket érintő, sokszor az alapvető szakmaiság elveit sértő állami beavatkozások ellen, úgy a civil szervezetek többsége is hallgatott. Képtelenek voltak az erőiket egyesítve, ha nem is meghátrálásra, de legalább iránymódosításra késztetni a döntéshozókat.

A kritikus hangok elnémításának a kormányzati oldalról fontos eszközévé váltak a jutalmazások és büntetések. A mézesmadzag és korbács rendszerének biztosítéka, hogy a civil szféra költségvetési támogatásának, a pályázati pénzek hatalmas tömegének a mozgását ma gyakorlatilag pártkáderek vigyázzák. A Nemzeti Együttműködési Alapot (NEA) például a kormánytámogató Békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum elnöke, Csizmadia László vezeti. A pénzosztó testület elődszervezetében, a Nemzeti Civil Alapban még többségben voltak a civilek által közvetlenül delegált tagok, a NEA kilenctagú tanácsába már csak hárman kerültek be választás útján. Másik három tagot a parlament illetékes bizottsága ültetett a grémiumba, a többieket a „civil szervezetekkel megkötött stratégiai partnerségi megállapodás alapján”, még közigazgatási miniszterként, Navracsics Tibor választotta ki.

Álmodozások kora

Az egyetemista Orbán Viktor még a civil mozgalmak fontosságáról, katalizátor szerepéről értekezett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán 1987-ben írt szakdolgozatában. Az alábbiakban a Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című, jelessel elismert diplomamunkájából idézünk.

©

„Amennyiben a társadalom testében olyan érdekek, igények válnak tömegessé, amelyeket az intézményesült érdekközvetítő rendszer nem képes felszívni, akkor ezek a törekvések a létező intézményrendszeren kívüli kifejeződési formát keresnek, esetleg mozgalom formáját öltve kísérlik meg a céljaik eléréséhez szükséges nyomást kifejteni a döntéshozatali eljárásra. A mozgalmak ebben a megközelítésben válságjelzők (...) Ez megújulási kényszer elé állítja a politikai intézményeket, a stabilitás visszaállítása érdekében a társadalomban kiérlelődött új célokat be kell építeniük érdek-képviseleti tevékenységükbe (...) Ebben az értelemben beszélhetünk a (civil) mozgalmak reformciklust generáló hatásáról. A vázolt mechanizmus működésének alapfeltétele a nyitott politikai struktúra (...) Ha a politikai rendszer struktúrája zárt, akkor nem képes felszívni a társadalom intézményesített érdekközvetítő rendszerén keresztül jelentkező célokat, igényeket. Ebben az esetben a mozgalmak válsághordozó funkciója kerül előtérbe (...) Minél hosszabb ideig kénytelen egy mozgalom a vágyaihoz képest mérsékelt követeléseket magára kényszeríteni, a vágyak nyilvános kifejezésétől is tartózkodni, annál ingatagabb, frusztráltabb a mozgalom. Ilyen helyzetekben a radikalizálódás igénye fokozatosan növekszik, mert ez tartalmában nem más, mint a vágyak és a követelések természetes harmóniájának a helyreállítása.”

A NEA egymaga annyi pénz fölött diszponál (évi 3 milliárd forint), mint amennyit a kormányzati támadások kereszttüzébe került, a norvég alap civil pályázatait kezelő alapítványi konzorcium a 2012-ben meghirdetett „második körös” pályázatok alapján a 2016-ig tartó ciklusban kioszt (mintegy 3,4 milliárd forint). Utóbbi nem csupán más elvek alapján dönt – legutóbb például a közösségfejlesztést, az állampolgári részvételt ösztönző projekteket támogatatta, szemben a NEA-val, amely a szervezetek működési költségeihez (rezsi, bérek) járul hozzá –, de más elosztási módszert is követ. A Csizmadia vezette NEA évente több ezer szervezetnek ítélt meg relatíve kevés pénzt (a támogatások többsége az egymillió forintot sem éri el, s még a legjobban eleresztettek is csak két-, három-, maximum ötmillió forintot kaptak), ezzel szemben az Ökotárs vezette konzorcium a rendelkezésére álló forrásokat koncentráltabban felhasználva évente átlagosan 150 civil szervezetnek, 20–40 millió forint támogatást közvetít ki. Utóbbi azért is csípi annyira a kormány szemét, mert ez a néhány tétel az egyetlen olyan civil pénz, amelynek szétosztására semmilyen ráhatása nincs a parlamenti kétharmadnak. Amely amúgy – közvetve vagy közvetlenül – több százmilliárd forint civil forrás fölött diszponál. A NEA mellett ott vannak ugyanis a különböző címeken meghirdetett pályázatok, a központi költségvetés, illetve a helyi önkormányzatok pántlikázott pénzei és a miniszteri keretek terhére történt kiutalások. A norvég pénzek elosztásának koordinálására egyébként korábban a kormányközeli Századvég, illetve a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány is pályázott, de az összetett kritériumrendszernek – az államtól való függetlenség, a civil szektorban való jártasság, pályáztatási tapasztalat – nem feleltek meg.

A tét nem csekély. A társadalom maradék ellenállásának megtörése nem működik a második társadalom megtörése nélkül – ezt az axiómát a magyar történelem is számos példával bizonyította (lásd Régi dicsőségük című írásunkat). A civil szféra betiltása soha nem szerepelt Orbán Viktor és a Fidesz tervei között, ám eleddig csupán annyiról volt szó, hogy megszüntette a vele való érintkezést. Pontosabban kiürítette, formálissá tette az együttműködést az általa amúgy meglehetősen lenézett civil szervezetekkel. Utóbbiak feladata ebben a felfogásban arra korlátozódik, hogy a társadalom kisebb közösségeiben is terjesszék az „igét”. Még a kormányzathoz közel álló szervezeteknek is csak addig osztanak lapot, amíg ugyanazt mondják, amit Orbán hallani szeretne. A „második polgári kormányzás” filozófiai-intellektuális hátterét, a Szent István-programot 2006-ban kidolgozó, ám az elmúlt ciklusban már több kormánykritikát is megfogalmazó Professzorok Batthyány Köre például maga is szinte teljesen mellőzött lett. Ők is besoroltattak a „kötözködő” civilek közé, akik a kritikáikkal (legutóbb például Seszták Miklós miniszter bírálatával) csak kerékkötői a nemzeti együttműködésnek.  Az egyetemi szakdolgozatában még a civil mozgalmak jelentőségéről, katalizátor szerepéről értekező Orbán (lásd Álmodozások kora című írásunkat) fokozatosan jutott el ahhoz, hogy ma már csak a számára kedves „díszszervezetekkel” érintkezik. Őket tekinti civilnek – a többieket álcivilnek. Az előbbiek körében érzi jól magát, velük fogalmaztatja meg azt a hódolatot, amit azután a társadalom hangjaként tüntet fel. Ebben a megközelítésben a liberális értékrendet valló civil szervezetek csupán „a külföld hangjai”, azé a Nyugat-Európáé, amelyet Orbán úgymond vissza kíván vezetni a keresztény gyökereihez. Ezen az ideológiai alapon bélyegez meg, tesz különbséget a civil szervezetek között, minősíti jónak vagy rossznak, hatékonynak vagy kártékonynak az egyiket, illetve másikat.

Formális értelemben az Ökotárs által koordinált programok deklarált céljai – hogy a támogatott szervezet vagy program „segítse a civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában” – akár konzervatív értékrendet valló civil szerveződések céljai is lehetnének. A kabinet legfőbb problémája, hogy a norvég alapból támogatottak mindezt olyan területekre koncentrálva teszik (az emberi és kisebbségi jogok érvényesülése, átláthatóság, korrupciómentesség, a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni harc, a megkülönböztetés és a társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység és kirekesztés elleni fellépés, a nemek közti egyenlőség), ahol a kormánynak bőven van takargatni-, magyarázkodnivalója. Az pedig csak ront a „külföldről pénzelt” civilek helyzetén, hogy az általuk megfogalmazott kritikák egybecsengenek a nemzetközi szervezetek és az itthoni ellenzék által is hangoztatott bírálatokkal. Aminek persze nem feltétlenül kellene azt jelentenie, hogy ne lehetne az általuk feszegetett kérdésekről párbeszédet folytatni. Az viszont már az orbáni rendszer harcos természetéből adódik, hogy a hatalom velük szemben egyetlen nyelvezetet ismer, az erőét, minden mást a gyengeség jelének tekint. Még akkor is, ha ennek olyan szociális, karitatív – például a romák fölzárkóztatását segítő – programok is áldozatául esnek, amelyeket, ha a „saját civiljei” végzik, a kormányzat is támogatandónak tart.

A hatalmi arrogancia ráadásul fertőző. A lövészárkok nélküli szakmai diskurzus esélye egyre halványabb. Konzervatív civil szerezetek vezetői meséltek a HVG-nek – utóbb a nevüket nem vállalva – arról a skizofrén helyzetről, hogy ha elfogadják a „másik oldal” civiljeinek a meghívását, azt kockáztatják, hogy árulónak minősítik őket, mert puszta jelenlétük is egy kerekasztalnál legitimálja az ellenséget. A liberálisokkal viszont – mondják az érintettek – az is nehezíti a párbeszédet, hogy a „politikai korrektség” jegyében bizonyos témákról nem lehet velük tabuk nélkül beszélni. Többen erre vezették vissza, hogy a célzott adatgyűjtés tilalma miatt még az sem tudható, hány cigány gyerek küzd tanulási nehézséggel. A családok problémáiról pedig – mint a tapasztalatai alapján egy konzervatív nézeteket valló civil szervezet vezetője megfogalmazta – „azért sincs értelmes párbeszéd, mert a liberálisok rendszeresen a dolog fonákjával, például a családon belüli erőszakkal, a nemi identitás szabad megválasztásával, a genderkérdéssel, azaz fontos, de nem a legégetőbb problémákkal hozakodnak elő”.

A helyzet visszásságát jól mutatja, hogy míg a késő Kádár-rendszerben egymást érték azok a magas színvonalú civil viták, ahol a minisztereket, pártvezetőket szakértők, politológusok vagy akár a közönség tagjai kérdezhették – az akkor még monopolhelyzetű köztévé 66-os létszámú tévéműsorában még le is szavazhatták a „nagy ember” válaszát –, efféle szembesítésre a civileknek ma nincs lehetőségük. Nemcsak Orbán Viktor, de beosztottai sem vállalnak a rádióban, tévében tényleges eszmecserét. Ahogy az egyik kulturális szervezet vezetője fogalmazott: „Ki kell mondani, hogy a késő nyolcvanas évek demokráciaszintje magasabb volt a mainál.”

Északi típus
Fellebbeztek az adószámukat megvonó Nemzeti Adó- és Vámhivatal döntésével szemben a Norvég Civil Alap támogatásainak elosztásában közreműködő szervezetek. Így a jogerős döntésig a konzorciumvezető Ökotárs, valamint a DemNet, az Autonómia és a Kárpátok alapítványok elvben zökkenőmentesen működhetnek. Egy esetleges másodfokú felfüggesztő határozat után azonban már nem részesülhetnek adó-visszatérítésben, költségvetési, valamint uniós támogatásban. A NAV a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) kezdeményezésére indította el a procedúrát, mondván, hogy a civilek nem működtek együtt a „norvég pénzek” vizsgálatában, utóbbiak viszont már a Kehi eljárásának jogosultságát is vitatják. Az eredetileg kormányzati belső ellenőrként létrejött hivatal hatásköre fokozatosan bővült, ma gyakorlatilag bárhol kutakodhat, ahol közpénzt gyanít – csakhogy az úgynevezett norvég civil alapban nincs magyar közpénz. A Kehi azt is megkérdőjelezi, hogy a 2009-ig tartó első támogatási ciklusban közreműködhetett-e egyáltalán a később pályázaton kiválasztott Ökotárs, addig ugyanis a magyar elosztót a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodában (FMO) választották ki. Úgy tudni azonban, hogy a magyar Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felhatalmazására jártak el. Párhuzamosan továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a rendőrségi nyomozás az alapítványoknál hűtlen kezelés és jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával, a szeptember elején kommandós akcióval zajlott házkutatáson lefoglalt számítógépek egy részét a rendőrség ígérete ellenére nem kapták még vissza az alapítványok.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Srí Lanka: totális blokád volt a merénylet napján

Srí Lanka: totális blokád volt a merénylet napján

Húsvét tinikkel: már megint csak a telefonját nyomkodja

Húsvét tinikkel: már megint csak a telefonját nyomkodja

Leégett a házuk, de gyerekeit még ki tudta menteni egy soroksári nő

Leégett a házuk, de gyerekeit még ki tudta menteni egy soroksári nő

Jött egy ingyenes játék a számítógépére: Windowsra már letölthető a Forza Street

Jött egy ingyenes játék a számítógépére: Windowsra már letölthető a Forza Street

Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget

Elfogták a veszprémi férfit, aki verekedés közben megölt egy vendéget

Megtámadták az Erdogan pártját több településen legyőző párt vezetőjét egy temetésen

Megtámadták az Erdogan pártját több településen legyőző párt vezetőjét egy temetésen