Egységes és drága lesz a taxi

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta az új fővárosi taxirendeletet, így szeptembertől jóval drágábban taxizhatunk, egy év múlva pedig már csak sárga taxiban utazhatunk.




Hosszú távon tehet tönkre egy generációt a kényszerbeiskolázás

Budapest XVIII. kerületének több iskolájában voltak kénytelenek elutasítani olyan gyerekek beiratását az első osztályba, akik nem tartoztak az adott intézmény körzetéhez. A korábbi éveknél sokkal több elsős kezdi meg ugyanis ősztől a tanulmányait. Az okokat előre tudni lehetett, úgy tűnik, mégsem készült fel rá a fenntartó. Valószínűleg jogszabállyal legalizálják a szükségmegoldásokat, de ez hosszú távon is visszaüthet a gyerekekre.


Kocsis Máté megdicsérte Pintéréket

A Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó szervek a rendelkezésükre álló valamennyi erőforrást, emberi kapacitást és eszközt mozgósították, és a márciusi rendkívüli hóhelyzetben tapasztalt újszerű kihívás idején tisztességgel helytálltak - mondta Kocsis Máté, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke a tárca által készített jelentés alapján kedden Budapesten.





Hír24: Orbán iskolájából érkezik Hoffmann jobbkeze

Sipos Imre lesz az új közoktatási helyettes államtitkár – tudta meg a Hír24. Elődje, Gloviczki Zoltán már tavaly bejelentette lemondását, de akkor még marasztalták. Posztjáról végül április 15-én távozik.


CÖF: felállt egy "civil honvédő hadsereg"

Már több mint kétezer értelmiségi, szimpatizáns és egyesület csatalakozott a Szellemi Honvédelemhez, azaz a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kiáltványához, amelyben elítélik, és nem tűrik szó nélkül, hogy bárki is gyalázza Magyarországot és a magyar kormányt.




Iszapkatasztrófa: újabb szemtanúkat hallgattak meg

Öt tanúnak, közöttük a 2010. október 4-i gátszakadás újabb négy szemtanújának a meghallgatásával folytatódott a vörösiszap-katasztrófa miatt indított büntetőper tárgyalása kedden a Veszprémi Törvényszéken.


Négy rablót ítéltek el Ózdon

Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt ítélt hét és fél év börtönbüntetésre nem jogerősen négy fiatalt az Ózdi Járásbíróság egy 2011 szeptemberében elkövetett bűncselekmény miatt - tájékoztatta Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze.


Mit szedhetett a pécsi támadó?

A pécsi támadó egyik Facebookra feltöltött fotójáról próbálták többen megtippelni a Pécsma.hu lapnak, hogy milyen kábítószer szerepelhet rajta.


Akcióztak a készenlétisek: tiltott pornót foglaltak le

Tiltott pornográf felvételeket foglaltak le a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) munkatársai több helyszínen, a napokban megtartott akció során. Két budapesti és egy ajkai férfit gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók.


Veszélyben a méhek - figyelmeztet a Greenpeace

A méhek és általában a beporzást végző rovarok védelmére cselekvési terv kidolgozását szorgalmazza Magyarországon a Greenpeace - mondta Tömöri Balázs, a környezetvédő szervezet kampányfelelőse kedden Budapesten sajtótájékoztatón.




Lépett a rendőrség, tényleg betiltották az Adj gázt! felvonulást

Alig négy órával azután, hogy Orbán Viktor a parlamentben elmondta, arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen méltóságot sértő felvonulást tartani, két rendőr már kézbesítette az Adj gázt! elnevezésű motoros rendezvény betiltásáról szóló rendőrségi határozatot.