Fémtelepen bukkantak rá Flóris Benő szobrára

Darabokra vágva, egy tatabányai színesfém-átvevőhelyen találták meg Flóris Benő mellszobrát, amelyet az egykori néptanítónak a tatai temetőben található síremlékéről lopott el két férfi a napokban. A gyanúsítottak beismerték a bűncselekmény elkövetését - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán.



Tömegverekedés volt Székesfehérváron

Csoportos garázdasággal gyanúsít hét embert a székesfehérvári rendőrkapitányság, miután kedden a megyeszékhelyen két társaság összeverekedett - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.




Flashmobot tartanak az Emmi előtt ma délelőtt

A szerda délelőtt 10-re meghirdetett eseménnyel a NANE Egyesület azokat a civil nőszervezeteket kívánja támogatni, akiket kirekesztettek a párkapcsolati erőszakot szankcionáló jogszabály egyeztetéséből.


Nem lesz nyugtuk a hetedik kerületi szórakozóhelyeknek

Továbbra is folyamatosan ellenőrzik majd Budapest hetedik kerületének szórakozóhelyeit, romkocsmáit és teraszait, sőt még sűrűbb vizsgálatokat és bírságokat is kilátásba helyezett a kedd esti közmeghallgatáson Vattamány Zsolt fideszes polgármester – írja a Népszabadság.


Orbánék bosszút állnának az Alkotmánybíróságon

Újabb drasztikus módszerrel korlátozná az Alkotmánybíróság mozgásterét a kormány, válaszul arra, hogy a testület az elmúlt hetekben több, a kormánypártok számára fontos törvényt megsemmisített - közölte az Origo több, egymástól független kormánypárti forrásra hivatkozva.


Hegek voltak az újévkor eltűnt brit diák karján

Hegek borították a karját a brit diáknak, aki újévkor tűnt el Budapesten. Ismerősei azt mondták, hogy a 23 éves Daniel Glikstennek nem voltak öngyilkos hajlamai – írja a Blikk. A fiatalember a beszámolók szerint közepesen ittas volt, amikor hirtelen felpattant az asztaltól az Ötkert nevű szórakozóhelyen, és kabát nélkül otthagyta a barátait.


Már egészséges az ivóvíz Jásziványban

Uniós támogatással megvalósult műszaki fejlesztéssel a meghatározott határérték alá sikerült szorítani az ivóvíz arzéntartalmát Jásziványban, így elkerülték, hogy lajtos kocsival kelljen hordaniuk az ivóvizet a határidő letelte után.




Népfőiskolán oktatják az Orbán-kormány stratégiáját

Keleti nyitás címmel szakmai képzést indít márciusban a Lakitelek Népfőiskola és a Kelet- és Közép-európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány. A kurzus célja a kormány vonatkozó új stratégiájának és a keleti térségnek a minél alaposabb megismertetése - közölte a népfőiskola.


Listavezető lehet a listázó jobbikos

Folyik a helyezkedés a Jobbikban azért, hogy ki és milyen pozícióból induljon a 2014-es választásokon. Az viszont nem igaz, hogy a párt elkészítette volna már a listát a biztos befutókról – értesült több forrásból a hvg.hu. Forrásaink szerint 9-15 képviselői hellyel számol a pártvezetés, de reálisnak 12 mandátum elnyerését tartja, Gyöngyösi Mártonra pedig brüsszeli karrier várhat. Vona Gábor pártelnök szerint rosszak az értesüléseink és ideje lenne informátort cserélnünk.