A hó újra támad: leállt a forgalom a 2-esen

Az út Rétság felé vezető oldalán, a Szendehely és a nőtincsi elágazó közötti útszakaszon állt le a forgalom. A havazás miatt csúszóssá vált úttesten ugyanis nem tudnak közlekedni a járművek.



Elkészült a családon belüli erőszak elleni törvényszöveg

Elkészítette törvénymódosítási javaslatát a kapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport; a dokumentum hamarosan a kormány, majd a parlament elé kerülhet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.


Balog Zoltán péntekre várja a pedagógusokat

Korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta a tárgyalásokról és azok időpontjáról, hogy keddig várnak, aztán "lépni kell". A PDSZ várhatóan nem írja alá a kormány által a pedagógusok sztrájkbizottságának javasolt megállapodástervezetet.



Havazás Budán: megint leálltak a buszok

Rövidített útvonalon közlekedik néhány buszjárat, mert megint havazik a budai hegyekben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Facebook-oldalán hétfő este.


OMSZ: mi igenis megjósoltuk a havazást

Korábban a városüzemeltetési központ szóvivője azt mondta, hogy a meteorológiai szolgálat előrejelzése alapján kevesebb, legfeljebb öt centiméteres hóra számított a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt., ezért kevesebb gépet állítottak munkába a szükségesnél. Erre reagált az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).


Pótolja a tanároktól megvont cafeteriát Hoffmann államtitkársága

Január 10-én az Oktatásért Felelős Államtitkárság megkezdte annak felmérését, hogy az iskolaállamosítások után melyik önkormányzat vonta meg a tanárok béren kívüli juttatásait. A kieső juttatásokat a költségvetésből pótolják - ígéri közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).




BKK: törlik a hétfőn kiszabott jogtalan büntetéseket

Törölni fogják a büntetését annak, akinek hétfőn 8 óra 45 perc után pótdíjat szabtak ki a Budapesti Közlekedési Központ járatain - közölték a központ a Facebook oldalán hétfő délután. A havazás miatt éjfélig ingyenesen lehet használni a fővárosi tömegközlekedés járműveit. Az intézkedés mindössze egy embert érint.


Államosítás után: csak a kréta el ne fogyjon

Kevesebb bért kaphat februártól jó pár tanár, az iskolák állami átvétele miatt nemcsak a cafeteriát, hanem a minőségi bérpótlékot is megszüntetik. Noha Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint az intézmények átvétele sikertörténetnek számít, a tanárok és iskolaigazgatók mindennapos gondokról számolnak be. Mivel az iskoláknak bankszámlájuk sincs már, ezért egy kulcsmásolás is komoly fejtörést okoz.


Dajcstomi beszólt a közlekedési káosz miatt

„Egy viszonylag nagyobb arasznyi hó, farkasordító hideg és szélvihar nélkül, teljes közlekedési káoszt okozott az országban. Gratulálok!” - így kommentálta a hétfői hóhelyzetet a Twitteren Deutsch Tamás néppárti európai parlamenti képviselő, fideszes politikus.





Új felszámoló foglalkozik a Gyulai Húskombináttal

A Gyulai Törvényszék hétfőn hivatalból felmentette a Gyulai Húskombinát Zrt. jelenlegi felszámolóját, az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-t - tájékoztatta Zámbori Tibor, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettese az MTI-t.



Megérkezett az ónos eső

Ónos eső esik az ország jelentős részén, nagyjából a Keszthely-Salgótarján vonalon. A meteorológiai szolgálat erre a területre elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki korábban az ónos eső miatt.


Szociális gettónak nevezte az ócsai adóstelepet az MSZP

A bajba jutott devizahiteles családoknak épülő ócsai lakóparkról vitáznak hétfői közleményeikben a kormánypártiak és a szocialisták: az MSZP szerint "szociális gettó" épül, mivel a területen "se óvoda, se bölcsőde, se iskola, se munkahely, de még gázfűtés se lesz", a Fidesz azonban mindezt sértegetésnek tartja.