Taxisok tiltakozása Budapesten
Több száz taxis gyűlt össze Budapesten, az 56-osok terén, hogy tiltakozzanak a fővárosi taxisokra vonatkozó rendelettervezet kapcsán.
Több száz taxis gyűlt össze Budapesten, az 56-osok terén, hogy tiltakozzanak a fővárosi taxisokra vonatkozó rendelettervezet kapcsán.
Az MSZP szerint a kormány beismerte, hogy az egykulcsos adórendszer megbukott, vagyis az MSZP-nek volt igaza - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt elnöke. Mesterházy Attila bejelentette azt is, hogy létrehoznak egy demokrácia központot a "Fidesz hatalmi visszaéléseinek" felderítésére.
Becsületkasszaként működő, ásványvizet kínáló italautomatákat állítottak fel három héttel ezelőtt Budapest két pontján: a palackozott vizet meg lehet venni, de ingyen is el lehet vinni. Az akciónak lassan vége, eredménye pedig ez: a budapestiek 40 százaléka akkor is becsületes, ha nem látják őket.
Befolyással üzérkedés bűntettével vádolt férfi pere kezdődött szerdán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, a vádirat szerint a férfi egy közhasznú szervezet elnökeként pénzért ígért segítséget egy uniós pályázaton.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) nem indít piacfelügyeleti eljárást az MSZP bennfentes kereskedés gyanúját felvető bejelentése kapcsán, mert nem talált arra utaló jelet - közölte Binder István, a felügyelet szóvivője szerdán.
Választói rekordpasszivitás, a Jobbik erősödése és Orbán Viktor népszerűségvesztése – ez olvasható ki a HVG megbízásából készített Medián-felmérésből.
Handó Tünde, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság (FMB) jelenlegi elnöke lehet a jövő évtől felállítandó Országos Bírói...
"Az MSZP-nek senki nem adhat ultimátumot", és ha Gyurcsány Ferenc nyilvánosságra került terve "a pártból való távozás forgatókönyve, akkor legyen, de minél gyorsabban" - mondta Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető szerdán újságíróknak, közölve azt is: csütörtökre rendkívüli frakcióülést hívott össze.
Mintegy négy százalékkal emelkednek a térítési díjak a főváros által fenntartott szociális intézményekben.
Egy középkorú férfi halt meg a budapesti Molnár János-barlangnál szerdán kora délután. A férfit a mentők megpróbálták újraéleszteni, ám ez nem sikerült.
Közszolgáltatási szerződés kötésével, támogatás nyújtásával segíti az Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvány (Merlin Színház) művészeti tevékenységét a Fővárosi Önkormányzat a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén született döntés értelmében.
Emberi holttestet talált a sínek között a Miskolc és Sátoraljaújhely között közlekedő személyvonat masinisztája Sárospataknál. A helyszínelés idejére a vágányt lezárták, az utasokat buszokkal szállítják.
A magyar lakosság egyre többet fordít egészsége megőrzésére, illetve visszanyerésére - derült ki a GfK Hungária és a TÁRKI Egészséggazdasági Monitor felmérésének adataiból.
Több száz taxis gyűlt össze Budapesten, az 56-osok terén szerda délután, hogy tiltakozzanak a fővárosi taxisokra vonatkozó rendelettervezet ellen.
A majd egy órás késéssel a helyszínre érkező hatóságok nem akarták tudomásul venni, hogy bűncselekmény történt, a rendőrök "el akarták tussolni az ügyet" - hangoztatta a Tatárszentgyörgyön meggyilkolt 27 éves férfi édesapja, akit tanúként hallgattak meg a romagyilkosságok szerdai tárgyalásán a Pest Megyei Bíróságon.
Még az idén kétfordulós nemzetközi ötletpályázatot ír ki a főváros a budapesti Duna-partok, valamint a város és a folyó kapcsolatának újragondolására. A pályázat része a Duna Stratégiához kapcsolódó városfejlesztési koncepciónak. A tervezett fejlesztésekre a főváros a későbbiekben uniós forrásokat venne igénybe.
A Demokratikus Koalíció Platform az MSZP elnökének, Mesterházy Attilának írt levelében azt kéri, hogy minden listás mandátumot szerző szocialista képviselő adja vissza a mandátumát, hogy új arcok ülhessenek be a parlamenti képviselőcsoportba - értesült a Népszabadság.
A korábbi elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc vezeti azt a parlamenti albizottságot, amely a 2002-2010 közötti lakossági devizaeladósodás okait, valamint az ezzel kapcsolatos, esetleges kormányzati felelősséget vizsgálja majd.
Csütörtökön lesz a nemzetközi autómentes nap, amikor lezárják az Alkotmány utcát, este pedig a Critical Mass kerékpáros felvonulást tartják meg, ami miatt korlátozásokra lehet számítani.
A rendőrség halálos baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyomozást folytat az augusztus 29-én történt, tragikus kimenetelű katonai ejtőernyős-baleset ügyében - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szerdán.