Saját csapdájába sétált bele a Tesco

Ki kell fizetnie a Tescónak pénztárosait, mert idáig nem a törvényben előírt szakmaibér-minimumot kapták meg. Az ügyben most maga a vállalat fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, ahol elutasították érvelésüket - számolt be a Magyar Nemzet.




Vita az MSZMP-örökségről: "az egész művelt világ rajtunk nevetett"

Csütörtökön késő este a parlamentben arról a javaslatról vitáztak, amely kimondaná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Az MSZP képviselője felsorolta a jelenleg prominens fideszesként ismert volt MSZMP-tagokat, és feltette a kérdést, a kormánypártok miért nem mondanak ítéletet a zsidótörvényről, miért nem ítélik el azokat, akik Hitler oldalán beléptették az országot a világháborúba.


Fotók: a földre feküdtek a demonstrálók a Blahán

A "Szolidaritás éjszakája" elnevezéssel demonstrációt tartanak 10 budapesti helyszínen, többek között a Blaha Lujza téren a Börtön Helyett Lakhatást hálózat tagjai, akik a hajléktalanokat sújtó novemberi törvénymódosítás ellen tiltakoznak a tervek szerint péntek reggel 5-ig.


Egybeolvasztják januártól a munkaügyi szerveket

A Foglalkoztatási Hivatal bázisán január 1-jével központi hivatalt hoznak létre, amelybe beolvad a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, valamint az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség. A három intézménynél összesen 239 fős létszámleépítés lesz - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározatból.


Alaposan átírnák a fideszesek Hoffmann törvénytervezetét

A felsőoktatásról szóló törvénytervezet helyesírásával sincsenek megelégedve a fideszes képviselők. Hoffmann felsőoktatási tervezetét több mint száz ponton módosítanák kormánypárti képviselők: megváltoztatnák többek között a hatalomkoncentrációt, több időt hagynának az egyetem befejezéséhez, és nem tennék felvételi követelménnyé a nyelvvizsgát.


Kétszintes épület ég Sopronban

Teljes terjedelmében ég egy kétszintes épület Sopron egyik külső kerületében – tájékoztatott csütörtök este a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei ügyelete.



Külföldön is téma a magyar hajléktalanok büntetése

A nemzetközi sajtó is foglalkozik a december elsejétől hatályos új magyar hajléktalanügyi szabályozással. Ennek lényege, hogy pénzbírsággal vagy elzárással sújthatja a bíróság azokat a hajléktalanokat, akiket fél éven belül másodszor büntetnek meg azért, mert az utcán élnek. Az osztrák Heute című hírportál külpolitikai oldalán vezető helyen szerepelnek a magyar hajléktalanok, de a BBC Online is írt a szigorításról, az Al-Jazeera pedig helyszíni beszámolót sugárzott az ügyről.





Index: házkutatást tartottak a Budapesti Zsidó Hitközségnél

A kőbányai rendőrkapitányság nyomozói párhuzamos házkutatást kezdtek csütörtök délután a Budapesti Zsidó Hitközség Síp utcai irodáiban és a hitközség Kozma utcai temetőjében – értesült az Index. A hitközség Kozma utcai temetője és kegyeleti osztálya, a Chevra Kadisa temetkezési ügyeivel kapcsolatban nyomoznak.