Abszurd választókerületi határokról beszél a szabolcsi LMP

A Lehet Más a Politika (LMP) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete szerint "a Fidesz titkos műhelyeiben" abszurd választókerületi határokat jelöltek ki a Nyírségben is - ezt Priksz Gábor, a parlamenti párt szabolcsi vezetője, országos választmányi tagja állította sajtótájékoztatóján Nyíregyházán pénteken.





Eclipse-ügy: tizenketten lehettek benne az adócsalásban

Befejezte a nyomozást és tizenkét ember ellen vádemelést javasolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az eredetvizsgálattal foglalkozó, különösen nagy értékű adócsalás és pénzmosás gyanújába keveredett Eclipse Zrt. ügyében.



Megemelhetik a helyi adót, hogy abból fejlesszék a BKV-t

A helyi adó 2 százalékos felső határa Budapesten legfeljebb 2,5 százalékra emelhető, de a különbözetet csak a közösségi közlekedésre lehet fordítani - egyebek mellett ezt tartalmazza több fideszes képviselő, köztük Rogán Antal és Láng Zsolt törvényjavaslata, amelyet pénteken nyújtottak be a parlamentnek, és az Országgyűlés honlapján jelent meg.


Átnevezik-e a Nagy Imre teret is?

Módosító javaslattal szigorítanák, milyen nevek kerüljenek le az "állami coollistáról" - azaz, milyen utcákat, köztereket, közintézményeket kell átnevezni, melyek most olyan személyek nevét viselik, akik részt vettek a XX. század önkényuralmi rendszereinek megalapozásában vagy fenntartásában. A javaslat tág értelmezést hagy a szabály alkalmazására, így előfordulhat, hogy például a Nagy Imre teret is át kell majd nevezni.



Gyurcsány esete a narancsbuktás Mikulással - kampányol a DK

Nagy erővel zajlik a Demokratikus Koalíció (DK) tagtoborzása. Az újszülött Gyurcsány-párt 1500 tagnál tart, és a pártelnök becslése szerint hetente átlagban 400 fővel bővül a taglétszám. A baloldal új reménységének pécsi toborzásán jártunk, ahol az ünnepi időszakra tekintettel a Mikulás is képviseltette magát, Gyurcsány pedig az LMP-t dicsérte.


Új arzenált kapnak a magyar terrorelhárítók

Fegyverbeszerzésre készül a Terrorelhárítási Központ (TEK) – derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. Az elitcsapat számára 22-es kaliberű tölténnyel működő puskákat és pisztolyokat szereznek be.





Baunok-gyilkosság: előzetesben van a két gyanúsított

Elrendelte az eltűnt szolnoki házaspár megölésével vádolt, eddig körözött két férfi előzetes letartóztatását pénteken a városi bíróság - közölte Vighné Tigyi Anikó, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság sajtóreferense


Lomnici-ügy: egy tévés szakszervezeti vezető éhségsztrájkkal fenyegetőzik

A Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) alelnöke az egész magyar közvéleménytől elnézést kért, amiért 2011 decemberében megtörténhetett, hogy Lomninci Zoltán egykori főbírót kiretusálják a közmédiában. Pénteken a közmédia székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: ha szombaton délután két óráig nem történik "radikális változás", a székház épülete előtt határozatlan ideig éhségsztrájkba kezd.



Akkumulátorok estek egy útra Nógrádban

Szabálytalanul szállított akkumulátorok estek le péntek reggel egy teherautóról a 2102-es úton Nógrád megyében. A sofőr a rakományt hátrahagyva hajtott tovább.


MSZP: stikában adták át a Fejér megyei intézményeket az államnak

Az MSZP szerint a Fejér Megyei Közgyűlés fideszes többsége "stikában, rejtve adta át a megyei önkormányzat ingó- és ingatlanvagyonát, valamint mintegy 1700 alkalmazottját az államnak" - közölte a párt megyei szövetségének elnöke és megyei közgyűlési frakcióvezetője pénteken.


Martin Schulz: a Fidesz fel akarja számolni az MSZP-t

Elítélte Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának vezetője "a magyar kormány arra irányuló kísérleteit, hogy a Magyar Szocialista Pártot felelőssé tegye és megbélyegezze az 1956 és 1989 közti kommunista időszak alatt elkövetett bűnökért". Állásfoglalásában Schulz "a Magyar Szocialista Párt felszámolására irányuló törekvést" is említett.