Iszapömlés: sikeres volt a károk felszámolása

A Vas Megyei Védelmi Bizottság csütörtöki ülésén, az idei munkájára visszatekintve úgy értékelte, hogy a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa Vas megyét is érintő következményeinek a felszámolása sikeres volt.


Négyéves kortól tenné kötelezővé az ovit a Fidesz

Újabb módosító indítványokat nyújtottak be fideszes képviselők a köznevelési törvényjavaslathoz: a Fidesz oktatáspolitikusai négyéves kortól tennék kötelezővé az óvodát, és elvetnék a pedagógusok minimálbér alapú bérrendszerét is.


Origo: szeretetre kötelezné az iskolákat egy KDNP-s

A múlt héten még kihúzta volna a köznevelési törvényből Michl József KDNP-s képviselő a tanulók testi fenyítésének tiltását, csütörtökön benyújtott módosító indítványában mégis visszatenné a törvénybe ezt a szövegrészt - írja az Origo. A képviselő ráadásul a lelki terrort, a kigúnyolást, a vallási meggyőződés kicsúfolását és minősítését, illetve "a gyermekkel szembeni szeretetlenséget" sem engedné az iskolákban.


Semjén Slotáról: zárva volt a detoxikáló

A kormányfő helyettese szerint valószínűleg annak tudható be Jan Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének a magyar állampolgársági törvénnyel kapcsolatban tett csütörtöki nyilatkozata, hogy a szlovákiai orvossztrájk miatt zárva volt a detoxikáló.


"Többedszer hazudik": Hoffmann kicsapta a biztosítékot a PDSZ-elnöknél

Jogi lépéseket fontolgat Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkár kijelentései miatt Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Hoffmann a köztévé Este című műsorában Mendreyvel kapcsolatban nemrégiben azt mondta, „nem engednék gyerekek közé olyan embert, aki többedszer hazudik”.


Gumicsónakon érkezett a csempészcigaretta

A rakomány egy részét kipakolták, a maradékot pedig a gumicsónakkal együtt felgyújtották, majd elmenekültek azok a csempészek, akik szerda éjjel a Tiszán csónakáztak át hazánkba - értesült a HavariaPress.


Új busztársaságot kell keresni Komlóra

Nem tudott megegyezni a Komló városa és a Pannon Volán Zrt., így a közlekedési társaság a jövőben nem biztosítja a közösségi közlekedést a városban – közölték csütörtökön.


Jövő kedden egyeztet Schmitt Pál a Kúria-elnökről

Schmitt Pál államfő jövő kedden konzultál a parlamenti pártok képviselőivel, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria elnökének jelöléséről – közölték a Köztársasági Elnöki Hivataltól csütörtökön.


Index: rendőrök is lesznek az új hajléktalanszállókon

Még a télen átadnak három új hajléktalanellátó intézményt Budapesten, a belügyminiszter pedig korábban arról beszélt, hogy rendőri felügyelet is lesz az új szállókon. A Városháza szerint csak külön helyiségeket alakítanak ki, hogy szükség esetén ott tartózkodhasson, kéznél legyen egy ügyeletes rendőr - írja az Index.




Huszonhét kiló marihuánát foglaltak le Pécsen

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai 27 kilogramm marihuánát, valamint az előállításához szükséges eszközöket és anyagokat foglaltak le egy pécsi lakásban - tájékoztatta a szervezet.


Szolgálati nyugdíjak: az Ab-hez fordulnak a rendvédelmisek

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Magyar Helsinki Bizottság a fegyveres és rendvédelmi dolgozók hat szakszervezetével közösen a hivatásos állomány tagjait érintő, a szolgálati nyugdíjakra vonatkozó törvénymódosítás miatt - közölte a szervezet csütörtökön.



Diszkriminálják a HIV-fertőzötteket a TASZ szerint

Magyarország még mindig alacsony fertőzöttségű országnak számít, de a HIV-vel élőket számos esetben éri diszkrimináció - írta közleményében az AIDS-világnap alkalmából a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet.


Január közepéig tartanak a karácsonyi razziák

Országos ellenőrzéssorozatot tart a rendőrség, az adóhatóság, a fogyasztóvédelem és a polgárőrség; a közutakat, a vásárhelyeket és a köztereket érintő akció január közepéig tart - közölték az illetékesek csütörtökön a fővárosban tartott sajtóbeszélgetésen, amelyen felhívták a figyelmet arra, hogy az idén változtak a pirotechnikai termékeket érintő jogszabályok.


Vita a mofetta névhasználatról

A mofetta a vulkánok utóműködése során keletkező, 90 százalékban szén-dioxidot tartalmazó gáz, ami hazánkban csak Mátraderecskén fordul elő. Néhány vállalkozó viszont mofetta-kabinokban hirdet gyógyítást, amit a mátraderecskei Szén-dioxid Gyógygázfürdő vezetője sérelmez. A vitát várhatóan a Gazdasági Versenyhivatal fogja eldönteni.



Vallomást tett Aczél Zoltán, tagadja a bundavádat

Együttműködött a hatóságokkal, de a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte el Aczél Zoltán, a Haladás labdarúgócsapatának jelenlegi, a Siófok korábbi vezetőedzője, akit szerdán Székesfehérváron, a Videoton-Haladás Magyar Kupa-mérkőzés után vettek őrizetbe.