Gyurcsány a Népszabadságnak: "A DK nem az MSZP egyik szelete, hanem sokkal több"
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció és az MSZP feladatairól beszélt a 2014-es választásokig.
Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció és az MSZP feladatairól beszélt a 2014-es választásokig.
MTI
November 8-ig van még lehetőség a népszámlálási kérdőívek kitöltésére és leadására a polgármesteri hivatalokban.
MTI
Módosított a kormány a Fürjes Balázs kinevezéséről szóló határozatán, miután egy hiba nyomán úgy hirdették ki, hogy a kormánybiztoshoz tartoznak a hárommilliárd forint fölötti állami beruházások.
MTI
Az óraátállítás időpontjában közlekedő éjszakai BKV-járatok indulása a nyári időszámítás szerint történik, érkezése viszont már a téli időszámításnak megfelelően alakul.
hvg.hu
Közel a felével csökken az Országos Meteorológiai Szolgálat költségvetése jövőre, a szervezet szerint ezzel a nyári viharjelző rendszerek működése kerül veszélybe.
MTI
Mindenki számára egyértelmű térségi beosztás lesz az egészségügyben, az ehhez szükséges megállapodásokat a tervek szerint a jövő év április végéig aláírják, s május elsejével elindulhat az új rendszer – közölte Szócska Miklós egészségügyi államtitkár.
MTI
A Fidesz november 7-én alakítja ki álláspontját az adótörvényekkel kapcsolatos módosítókról.
MTI
Bár korábban kormányzati szinten cáfolták, hogy Szőcs Géza államtitkár lakásfenntartási térítést kapna, egy pénteken nyilvánosságra hozott dokumentum szerint az államtitkárnak 10 nappal az augusztusi cáfolat megjelenését követően ismét az állam bérelt lakást.
hvg.hu
A rendőrség szeptemberben lezárta azt a Somogy Megyei Főügyészség felügyelete alatt két éven át tartó nyomozást, amelyet a hévízi gyógyfürdő gazdálkodását érintő különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette és más bűncselekmények gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított.
MTI
Két pedagógus-szakszervezet vezetői és egy tiltakozó felhívás megfogalmazói szerint az új köznevelési törvénynek koránt sincs elsöprő támogatottsága, az oktatási államtitkárság csúsztat és félretájékoztat ebben a kérdésben.
MTI
Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat néven integrálódik a jelenleg működő két katonai titkosszolgálat, a Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal.
MTI
Bírák kifogásolják a rájuk vonatkozó két törvényjavaslatot a Baka András főbíró által összegzett észrevételeikben - derül ki a birosag.hu internetes oldalon pénteken közzétett szakmai anyagból.
MTI
Az összes választó ötöde fordult el Fidesztől az elmúlt másfél évben – derül ki a Political Capital elemzéséből. Bár az ellenzéki pártok erősödése továbbra is gyengének mondható, összesített támogatottságuk immár második hónapja magasabb, mint a kormánypárté. A legnagyobb tömeget az év eleje óta a pártpreferencia nélküli választók jelentik
hvg.hu
Halálra gázolt egy motorost egy személyautó pénteken Érden, a forgalmat a város belterületére terelik - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
MTI
Várhatóan jelentősen nő a forgalom a hosszú hétvégén a magyarországi autópályákon, ezért érdemes elővételben megváltani az e-matricákat - közölte az Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.) pénteken.
MTI
Felmentette a miniszterelnök a posztja alól szociális ügyekért felelős helyettes államtitkárt.
MTI
MTI
hvg.hu
unknown
A MSZP szerint a Kossuth téri szobroknak jelentése van, ezért szerveztek pénteken élőláncot József Attila szobrához.
hvg.hu
Tarlós István főpolgármester Bojár Iván Andrással 2011. december 31-ével szerződést bontott.
hvg.hu
Az ítélethirdetés előtt ejtette a vádat az ügyészség annak a férfinak az ügyében, akit az autójába beszerelt lézerblokkoló miatt számítástechnikai rendszer elleni vétséggel vádoltak. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője lézerblokkoló miatt adta vissza Audi S8-asát, Gubcsi Lajos, a HM Zrínyi Média Kft. ügyvezetője pedig a traffipax-zavaró lézerdetektor használata miatt kényszerült lemondásra.
hvg.hu