A Fidesz rászervezett az október 23-i tüntetésre az EMS szerint

Eredménytelenül zárult a rendőrségi egyeztetés a Fidesz és az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Facebook-csoport (EMS) képviselői között - közölték a csoport tagjai. Az egyeztetésre azért volt szükség, mert a Fidesz hétfőn rászervezett a hetekkel korábban a Szabad sajtó útjára, október 23-ára meghirdetett Nem tetszik a rendszer? elnevezésű tüntetésre.


Index: darabolós gyilkos cellatársa lett a természetvédő Debrecenben

Az Audi gyárának bővítését ellenző természetvédő, Zsák Ferenc tíz nap híján négy hónapot töltött előzetesben, ahol egyik cellatársa egy darabolós gyilkos volt - írja az Index. A büntetlen előéletű, buddhista természetvédő a beszámoló szerint az ország egyik legkeményebb cellájába került, kilenc kilót fogyott, megugrott a vérnyomása, és egy hónapig még tisztálkodni sem tudott.


Jobbik: Budai a párt nyomására tett feljelentést a reptéreladás miatt

A Jobbik szerint az ő nyomásukra tett csütörtökön feljelentést Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációja ügyében hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és hanyag kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - derül ki Bertha Szilvia jobbikos politikus közleményéből.


Korrupt pénzügyőr bukott le Záhonyban

Hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette miatt rendelt el nyomozást egy Záhonyban szolgálatot teljesítő pénzügyőr ellen a Nyíregyházi Nyomozó Ügyészség.


Hóesés is jöhet a hétvégén

Esővel és viharos széllel érkezik a hidegfront pénteken; a hétvégén hideg idő várható, a magasabb hegyekben már havazhat is - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa csütörtökön.


VV: mit akar Orbán az araboktól?

A látványosan gyenge végrehajtási képesség miatt csalódással végződhet ez a kezdeményezés is. A makrostabilitásunk fenntartása nélkül nemcsak nyugatról, de keletről sem fognak befektetők érkezni hozzánk - olvasható a Véleményvezér blogon.


Lecsaptak a rendőrök a szenes csalókra

Eddig hétrendbeli csalással gyanúsítják azt a két férfit, akik idős embereket károsítottak meg Dorog környékén. Szenet és fát adtak el nekik, de általában csak a kifizetett mennyiség felét rakták le az ügyfeleknél, és a vásárlásról hamis számlát adtak – közölte a rendőrség csütörtökön.


Átadta a Fidesz-KDNP a Balsai-jelentést Polt Péternek

Átadta a 2006. őszi rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízotti jelentést csütörtökön a Legfőbb Ügyészségnek Lukács Tamás, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának KDNP-s és Kocsis Máté, a rendészeti bizottság fideszes elnöke.


Megtiltják a vasárnapi munkát Lázár János városában

Megtiltja a vasárnapi munkavégzést és előnyben részesíti a helyi termékeket a városban megvalósuló beruházásoknál a hódmezővásárhelyi önkormányzat – jelentette be Havasi Katalin fideszes önkormányzati képviselő csütörtökön az alföldi településen.


Itt a Fidesz tervezete: rövid kampány, kevesebb képviselő, külhoni voksolás

Egyfordulós, de a vesztes képviselőket is kompenzáló választási rendszert javasol a parlamentnek a Fidesz – olvasható a hvg.hu birtokába került, Lázár János által jegyzett koncepcióban. A javaslat szerint a határon túli magyar állampolgárok is kapnak választójogot, de kizárólag országos listára szavazhatnak, egyéni jelöltekre nem. A hazai nemzetiségek szintén küldhetnek képviselőket a parlamentbe. A koncepció 90-110 egyéni választókerületet javasol, és nagymértékben nehezíti a jelöltállítást: ezentúl a jelölteknek 750 helyett 1500 kopogtatócédulát kell összegyűjteniük.



Az ügyészség visszautasítja Gyurcsány Ferenc kijelentéseit

A Magyar Köztársaság Ügyészsége határozottan visszautasítja Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök gyanúsítása alkalmával tett kijelentéseit, egyben megerősíti: továbbra is törvényesen, pártatlanul és elfogulatlanul, politikai befolyástól mentesen fog eljárni – közölte a Legfőbb Ügyészség.


Népszabadság: már írják a kirúgandók listáját a közmédiában

Újabb ötszáz dolgozó csoportos elbocsátását jelentik be a közeljövőben a médiaszolgáltatási alapnál – értesült a Népszabadság. A Médiaszolgáltatást Támogató és Vagyonkezelő Alap üzleti terve 2011-re ezer fő kirúgásával, ebből fakadóan pedig 2012-re összességében 7 milliárd forintos bérmegtakarítással számol.


Halálra verte 11 éves fiát, bíróság elé áll

Megkezdődött a Pest Megyei Bíróságon csütörtökön annak a dunaharaszti férfinak a büntetőpere, aki a vád szerint tavaly júliusban úgy megverte 11 éves fiát, hogy az a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.



Szijjártónak megint Gyurcsány jutott az eszébe

A nemzeti ügyek kormánya kijavítja a Gyurcsány-korszak hibáit – kommentálta a miniszterelnök szóvivője a szocialisták csütörtöki, a jövő évi költségvetésre vonatkozó javaslatot bíráló sajtótájékoztatóján elhangzottakat.



Lángol 20 hektárnyi avar Csongrádban

Húsz hektárnyi avar ég Kistelek és Balástya között az M5-ös autópályától nyugatra - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense csütörtökön kora délután.



Kromofággal locsoltak le tizennyolc kocsit Dunakeszin

Maró folyadékkal öntöttek le tizennyolc parkoló autót Dunakeszi egyik lakóparkjában keddre virradóra, a nyomozás nagy erőkkel folyik – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője csütörtökön.