Nem vizsgálja az Alkotmánybíróság a különadókat

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az egyes ágazatokat terhelő különadóról szóló törvényt támadó indítványok elbírálására nincs hatásköre, ezért végzésében az indítványokat érdemi vizsgálat nélkül visszautasította – közölték a testülettől kedden.


Hét-hét évet kaptak a légpuskás siófoki benzinkútrablók

Egyenként hét év börtönbüntetéssel sújtotta és öt évre a közügyektől is eltiltotta kedden nem jogerős ítéletében a Somogy Megyei Bíróság azt a két fiatalembert, akik ez év márciusában forgótáras légfegyverekkel kiraboltak egy siófoki benzinkutat.


Kész átverés az életpályamodell a pedagógus szakszervezet szerint

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint kész átverés az új köznevelési törvény koncepciójában szereplő pedagógus-életpályamodell. A tömörülés elnöke tárgyalásra méltónak sem tartja a nyári szünet megkurtítására vonatkozó passzust, és a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki az indítványból.


Extrán jutalmazná a Fidesz a következő választás győzteseit

A választókerületükben kiugróan magas eredményt elérő képviselőket is díjazná a Fidesz elnökségében felmerült ötlet – tudta meg a hvg.hu. A javaslat szerint nemcsak a vesztes, hanem a fölényesen győző képviselők után is kaphatnának töredékszavazatokat a parlamenti küszöböt megugró pártok a következő választáson. A nagyobbik kormánypárt vezetősége múlt héten véglegesítette a Fidesz választójogi koncepcióját, így az is eldőlt, hogy a határon túli magyaroknak csak egy voksa lesz, és 2014-re 108 egyéni kerületet hoznak majd létre az országban.


Szabadlábra helyezték Hunvald Györgyöt

Kedden szabadlábra helyezte a több százmilliós ingatlanpanamákkal vádolt Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselőt és VII. kerületi polgármestert a Fővárosi Bíróság.


"Félidősek" az amerikaiaktól kapott helikopterek Hende szerint

Életkorukat tekintve félidősek a honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint azok a helikopterek, amelyeket a honvédség az Egyesült Államok hadseregétől kap - derül ki a honvédelmi miniszternek egy jobbikos képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából.


Klubrádió-frekvencia: a médiahatóság válaszolt az LMP-nek

Másokhoz hasonlóan az LMP-nek is lehetősége lett volna a 92,9 MHz-es frekvencia pályáztatási eljárása során észrevételeket tenni a kiírással kapcsolatban, ám ezzel az ellenzéki párt nem élt - reagált a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának szóvivője Karácsony Gergely LMP-s képviselő keddi közleményére, amelyben a politikus arra szólítja fel a tanácsot: vonja vissza a frekvenciával kapcsolatos pályázatot.



Rogán kartellt gyanít a forinthitelek drágulása mögött

Rogán Antal szerint az összehangoltság, a kartellezés gyanúját veti fel, hogy az elmúlt napokban, vagyis a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének engedélyezése után több bank megemelte forinthiteleinek kamatait.






Stumpf: "rosszul esett, hogy belekeveredtem az UD-ügybe"

Tanúmeghallgatással folytatódott a volt MDF-es vezetők ellen indított per. Az UD-ügyként is ismert tárgyaláson Stumpf István alkotmánybíró - az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere - arról beszélt: nem tudott arról, hogy Giró-Szász András, a Századvég Alapítvány akkori munkatársa, jelenlegi kormányszóvivő tanácsokat adott Almássy Kornélnak, aki akkor Dávid Ibolyával szemben az MDF elnöki posztjáért indult. A botrány kipattanásakor egy Csányi Sándor OTP-elnök hangját is rögzítő lehallgatott telefonbeszélgetés közben került szóba Stumpf István.


"Ez a lopás törvényesítése!" - kiakadtak Réthelyi nyilatkozatán

A fővárosi MSZP és LMP is felháborodott azon, hogy Réthelyi Miklós arról beszélt a hvg.hu-nak: nem kártalanítja a kormány Budapestet az egészségügyi intézmények államosítása miatt. Tarlós István egyelőre nem akar foglalkozni a történettel, az egyetemistákat pedig más háborította fel.



Elszámoltatná az MSZP az iszapömlés-adományokat

Az MSZP szerint egy évvel a kolontári vörösiszap-katasztrófa után el kell számolni azzal, hogy mi lett a kárenyhítésre és a helyreállításra szánt magán-, állami és segélyszervezeti adományok sorsa, illetve azzal, hogy miként használták fel a kármentő alap forrásait.



Jobbik: ha megszavazzák Orbán ötletét, hűtlen kezelést követnek el

A Jobbik szerint ha a megyei önkormányzati képviselők megszavazzák a miniszterelnök által hétfőn bejelentett önkormányzati intézmény- és adósságátvételt, akkor "a hatályos jog szerint hűtlen kezelést követnek el", és ezért fel lehet őket jelenteni - mondta Hegedűs Lórántné ellenzéki képviselő.