Bolti gyújtogatókat kaptak el

Elfogta a rendőrség az eleki gyújtogatás gyanúsítottjait - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.


Vitatott egészségügyi szerződések: "Matejka Zsuzsanna az ügy kulcsszereplője"

A nemzeti erőforrás-miniszterhez fordult az elszámoltatási kormánybiztos, kérve, hogy Réthelyi Miklós szólítsa fel a teljesítési igazolások átadására azokat a korábbi vezető beosztású egészségügyi politikusokat, akik megbízási szerződéseket kötöttek az elmúlt időszakban különböző egészségügyi szervezetekkel. Budai Gyula szerint az ügy kulcsszereplője Matejka Zsuzsanna, az egészségügyi tárca volt kabinetfőnöke.




MSZP: a Fidesz az uralma alá hajtja az Ab-t

Az MSZP csütörtöki közleményében elfogadhatatlannak nevezte az Alkotmánybíróságról szóló törvény koncepcióját. Az MSZP szerint a Fidesz az uralma alá akarja vonni a jogvédelem legfőbb szervét, az Alkotmánybíróságot.


Két ember torkát akarta elvágni, 8 évet kapott

Jogerősen 8 évi fegyházra ítélte csütörtökön a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki két embert is megpróbált megölni két és fél éve Veszprém megyében a Sümeghez közeli Csabrendeken.



Felfüggesztettet kapott a dinnyetolvajokat megverő rendőr

Egy év – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a rendőrt, aki tavaly júliusban megvert két dinnyetolvajt Lőkösháza határában. A bántalmazás során a férfi súlyos, fia könnyebb sérüléseket szenvedett. Az ítélet jogerős.


VV: Orbán Viktor hatalomféltés miatt durvul

A kormányfő folyamatos retorikai durvulása annak a jele, hogy hatalmát nem érzi biztonságban. Viszont háborúban a parancs nem megtagadható, a hadvezér nem kritizálható és nem is leváltható – olvasható a Véleményvezér blogon.


''Mindenki hallgat, mindenki fél, senki sem tudja, mi lesz januártól''

Már nyár elején is egyértelmű volt, hogy nehéz év vár a speciális nevelési igényű gyerekekkel foglalkozó alapítványi iskolákra. 1200 gyerek oktatása került veszélybe, amikor Budapest vezetése eldöntötte: felére csökkentik az érintett intézmények támogatását. Ez azonban nem az egyetlen probléma: augusztus 31-én a közoktatási kiegészítő normatíva is megszűnt, s bár kaptak ígéretet a hosszabbításra, a szerződések egyelőre a minisztériumnál keringenek, a tanév pedig elkezdődött.


Belobbant egy gázvezeték Miskolcon – fotó

Belobbant és többméteres lánggal ég egy gázvezeték Miskolcon; a Tigáz szolgáltató két munkatársa a balesetben életveszélyesen megsérült. Kora délutánra a lángokat a tűzoltók elfojtották.




Népszava: sikertelen puccs az esztergomi Fideszben

Nem sikerült új elnököt választania az esztergomi Fidesznek. A Népszava úgy tudja, többen a helyi párttagok közül Heer Ádám személyében új vezetőt javasoltak a sokak szerint Meggyes Tamás köréhez tartozó Steindl Balázs helyett.



Edelény ragaszkodik kórházához

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény önkormányzata ragaszkodik kórházához, azt nem adná állami fenntartásba, inkább zárt körű részvénytársaságként üzemeltetné tovább; a kórházigazgató közlése szerint az intézmény dolgozóinak döntő többsége nem támogatja a társasági formát - írta csütörtöki számában az Észak-Magyarország.


Navracsicsék 2015-ig szóló tanácsadói szerződéseket kötöttek

Választási ciklusokon átnyúló tanácsadói szerződéseket kötött a közigazgatási tárca – írja a Népszabadság a minisztérium által közzétett adatokra hivatkozva. Egy korábbi sajtóhír szerint a fejlesztési minisztérium is a 2014-es választások után is érvényben lévő tanácsadói szerződéseket kötne.