Goldenblog: "Tőlem ezért nem kap díjat a fotóblogod"
Miért rossz egy fotóblog, és hogyan lehet jobban csinálni? Képszerkesztőnk blogjában foglalja össze a Goldenblog fotó kategória zsűrizésének tanulságait.
Miért rossz egy fotóblog, és hogyan lehet jobban csinálni? Képszerkesztőnk blogjában foglalja össze a Goldenblog fotó kategória zsűrizésének tanulságait.
unknown
Elindult a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program, az első csoport szeptember 4-én kelhet útra Erdélybe.
MTI
A parlagfű magas pollenkoncentrációja miatt az országban helyenként fekete, a hat fokozatú skálán ötödik szintű riasztás van érvényben - közölte csütörtökön a tisztiorvos elnevezésű Facebook-oldal.
MTI
A mórahalmi rendőrök fékezték meg azt a 38 éves férfit, aki tegnap délután a helyi Szent László templomban dühöngött.
hvg.hu
Bár Lázár János pár napja az állami takarékoskodás jegyében a kormányzati üdülők eladását szorgalmazta, a Közigazgatási és Igazságszolgáltatási Minisztérium a hvg.hu-nak cáfolta, hogy a kabinet az ingatlanok értékesítését tervezné. Sőt, a kormány újabb üdülő megvásárlását tervezi, információink szerint a Budapesti Műszaki Egyetem tulajdonában lévő balatonfüredi Hotel Uni-t szeretné megvásárolni.
Csikász Brigitta
Egyetlen délutánjuk maradt a jegyzőknek, hogy intézkedjenek az úgynevezett „Alaptörvény Asztala” felállításáról. Az V. kerületi önkormányzatnál habozás nélkül kerítettek egy kényelmes, az olvasásnál a hátat megtámasztó, öblös fotelt, valamint egy asztalt.
hvg.hu
Fejbe lőttek egy ügyvédnőt, és a barátját is megölték a baranyai Romonyán szerda este. A tett elkövetésével a rendőrség a nő élettársát gyanúsítja, akit már elfogtak.
hvg.hu
Az első félévben 17,6 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 4 százalékkal több mint 2010 azonos időszakában, fogyasztásuk 523 milliárd forint (1.944 millió euró) volt, ami 1 százalékkal kevesebb, mint a múlt év első felében volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
A szegénység nőni fog, ebből egyetlen kilábalás van, ha a gazdaság növekszik - mondta a köztévében Demján Sándor.
hirado.hu
A magyar állam pontosan ismeri az egyházi iskolák jelentőségét és szolgálatát, és tudja azt, hogy teljességükben kell elismerni azokat - emelte ki Semjén Zsolt a fővárosi Szent Benedek Iskolaközpont megnyitója előtti szentmisén csütörtökön.
MTI
A fővárosi rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a tanévkezdés időszakában az általános iskolások védelmére; a programnak köszönhetően tavaly tíz százalékkal csökkent az iskolák környékén bekövetkezett balesetek száma - közölte Tóth Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya csütörtöki sajtótájékoztatóján.
MTI
Helybéli férfiak és nők hatoltak be egy idős férfi makói otthonába és pénzt követeltek tőle. A rendőrség elfogta őket.
hvg.hu
Az esztergomi élményfürdőben díjtartozás miatt kikapcsolták a fűtést, elzárták a meleg vizet.
MTI
Elgázolt egy embert a BAH-csomópontnál a villamos Budapesten csütörtök reggel.
MTI
Az Alkotmánybírósághoz fordult Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány volt igazságügy-minisztere, mert az új alaptörvény szerinte nem egyértelmű, ezzel pedig veszélyezteti a jogbiztonságot.
hvg.hu
Már középiskolás korban megkezdődik az elvándorlás Ózdról és a környékbeli településekről, a helyi gimnázium igazgatója minden évben több diákjától kénytelen elbúcsúzni. Így egyre nehezebb helyzetbe kerül az egyébként is komoly gondokkal küszködő város. Egy tehetséggondozó programmal próbálják meg helyben tartani a fiatalokat.
Szegő Iván Miklós
Egy ismeretlen személy csütörtökre virradó éjszaka bejelentette, hogy felrobbantja a Cseresnyés Kollégiumot. A rendőrök kiürítették épületet, átvizsgálták, de robbanószerkezetet nem találtak.
hvg.hu
"Több mint 200 milliárd forint hiányzik a pedagógusok központi bérfinanszírozásához. Ilyen esetben a kormány két dolgot tehet: vagy az önkormányzatoktól veszi el ezt az összeget, vagy több ezer tanárt bocsát el” – mondta Szüdi János volt közoktatási szakállamtitkár, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) szakértője. Interjú.
Szabó Fruzsina
A komlói gyógypedagógiai módszertani központ lassan hét éve állja a szomszédos utcában lakók támadásait. A gyerekek csak kísérettel hagyhatják el a létesítményt.
hirado.hu
Elfogtak egy 18 éves tataházi embercsempészt, aki 17 külföldit segített abban, hogy illegálisan átlépjék a szerb-magyar határt kedd éjszaka Madaras község közelében.
MTI