Navracsics nem kapott felkérést a külügyminiszteri posztra

Orbán Viktor nyáron értékeli a kormány teljesítményét - mondta a Magyar Nemzetnek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki nem hallotta a miniszterelnököt kormányátalakításról beszélni és cáfolta, hogy a jövőben külügyminiszter lenne.


Lemondott a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. igazgatóságának elnöke

Lemondott Szaxon J. Attila, a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. igazgatóságának elnöke - közölte Kun Mihály, a társaság vezérigazgatója. A cég 2004-es privatizációjának ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentést tett.










Veresegyház főtere egymilliárdból újult meg

Szombattól hivatalosan is birtokba vehetik Veresegyház megújult főterét a helyiek, miután befejeződött a polgármesteri hivatal bővítéséből és az épület körüli tér modernizálásából álló projekt első üteme - közölte a város polgármestere pénteken.


Őrizetbe vették Szilvásy Györgyöt

Értesüléseink szerint nemrég elkezdődött a házkutatás Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány egykori titokminiszterénél, akit meg nem erősített információink szerint már őrizetbe is vettek. A katonai ügyészség nem kommentálta a hírt.









Jobbik: a kormány "halálos ítélete" a devizahitelesek felett

A Jobbik szerint a kormány a kilakoltatási moratórium feloldásával "kimondta a halálos ítéletet" a devizahiteles családok felett. Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője közleményében azt írta, a kormány valódi megoldást nem kínált a devizahiteleseknek, csupán a problémát volt képes elodázni a következő kormányzati ciklusra.