A veresegyházi vonalon késnek a vonatok
Harminc-negyvenperces késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon - közölte a Mávinform szerda reggel az MTI-vel.
Harminc-negyvenperces késésekkel közlekednek a vonatok a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon - közölte a Mávinform szerda reggel az MTI-vel.
MTI
Kigyulladt szerdán, a kora reggeli órákban a főváros II. kerületében, a Pasaréti téri végállomáson egy 5-ös busz motortere, a tüzet fél hétkor eloltották - közölte a tűzoltóság.
MTI
Szabálytalan módon túl alacsonyan és kis sebességgel próbált meg manővereket végrehajtani az a pilóta, aki tavaly nyáron halálos balesetet szenvedett kisgépével a nagykanizsai repülőtéren - közölte honlapján a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ).
MTI
A borítékolt felmondóleveleket akkor adják át a munkáltatóknak, ha a 2012-es költségvetés sem számol az ágazat forráshiányának pótlásával. - írja szerdai számában a Világgazdaság.
MTI
Az MSZP számára foglalták le a Demokrata Párt nevet, lehetőséget teremtve arra, hogy a szocialista párt átalakulása esetén nevében is jelezze az új politikai orientációt - reagált Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a Magyar Nemzet szerdán, Megvan Gyurcsány új pártja címmel megjelent cikkére.
MTI
Eddig ismeretlen ok miatt lobbant lángra kedden este a Veszprém megyei Királyszentistvánon nemrég üzembe helyezett hulladékfeldolgozó.
MTI
Napos májusi idő várható a hét végéig, de vasárnap megint eshet.
met.hu
Gyurcsány Ferenc a mentelmi joga felfüggesztésével összefüggő ügyészségi iratokat áttanulmányozhatja ugyan, a dokumentumokat azonban nem kaphatja meg - mondta a mentelmi bizottság elnöke válaszul a volt kormányfő levelére.
FH
A helykihasználtság hiánya miatt bezárnák Székesfehérvár egyetlen olyan kollégiumát, ami valóban tele van - írja a Stop.hu.
hvg.hu
A 2010. évi országgyűlési választásokkor Páva Zoltán Komló jelenlegi polgármesterét egy szórólapon többek között lopással és csalással vádolta meg. A szórólapok miatt Polics József feljelentést tett.
hvg.hu
Budapest vezetője a Klubrádiónak adott interjújűban beszélt arról is, hogy nem akarja megszüntetni a fővárosi kerületeket és hogy egyáltalán nem veszett fejsze nyele az Alstom-per.
Klubrádió
Május 21-én, szombaton országos, önkéntes lakossági szemétgyűjtő akciót szerveznek, az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA), valamint a megyei önkéntes centrumok (ÖC) és a vízügyi igazgatóságok koordinálásával. A gyűjtés apropóját az adja, hogy 2011 az Önkéntesség Európai Éve.
MTI
Az Alkotmánybíróság (AB) döntéséhez hasonló lépések különböztetnek meg minket az aktuális hatalom előtt könnyebben behódoló keleti civilizációktól. A magánnyugdíj-pénztár államosítást viszont már ők sem merik majd megvétózni.
hvg.hu
Nem felelnek meg a valóságnak az egyes felsőoktatási intézmények bezárásáról felröppent hírek; ilyen kormányzati szándék nem volt, nincs és nem is lesz - közölte az oktatási államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.
MTI
A vádlott valótlan tartalmú - a tényleges 32 résztvevő helyett 65 nevet tartalmazó - jelenléti ívvel igazolta a szerződésben foglalt vállalást, így jogosulatlanul jutott hozzá az állami támogatáshoz.
MTI
Több órás vita volt a parlamentben a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló bizottság felállításáról napirend után.
MTI
Az új alkotmánnyal szentesítve lett a megosztottság: a politikai közösség egyik fele 2012 januárjától a „húsvéti alaptörvény” a másik a 89-es alapokon fog működni - olvasható a Métányosság-blogon.
hvg.hu
Szabó Máté a visegrádi országok ombudsmanjainak keddi budapesti egyeztetése után azt mondta: Magyarországon az új alaptörvény alapján jövőre jön csak létre az egységes ombudsmani rendszer, amely Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban már működik.
MTI
Elképesztő akadályokat gördítenek a magyar hatóságok azon külföldiek elé, akik Magyarországon szeretnének jogosítványt szerezni. Az abszurd eljárás miatt több autós iskola is komoly bajba került, a külföldiek pedig megalázónak érzik a helyzetet.
Kedden délután Makó határában, a régi 43-as főutat az M43-as autópályával összekötő úton összeütközött egy személygépkocsi és egy kamion. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint az autó sofőrjét súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállította Szegedre.
MTI