Orbán a Ligával egyeztet

A miniszterelnök szerdán megbeszélést folytat a LIGA Szakszervezetek elnökével is azt követően, hogy hétfőn már találkozott a Munkástanácsok vezetőjével.


Lemondott Tábi László, Gyöngyöspata polgármestere

Egészségügyi okokból lemondott Gyöngyöspata polgármestere. Ezt a képviselő-testület rendkívüli ülésén jelentette be kedden délelőtt. A Független Hírügynökség kérdésére, hogy lemondása összefüggésben van-e a településen az elmúlt időszakban történtekkel, Tábi László annyit mondott: "elképzelhető".


A pszichiátrián kezelik a szolnoki parkolóban talált vérző férfit

A pszichiátrián kezelik azt a férfit, akit április 12-én vágott sebbel a nyakán találtak egy kocsiban, Szolnok belvárosában. A Hetényi Géza Kórháztól kapott információk szerint a férfi önmagának okozott sérüléseket, de azok nem voltak súlyosak, viszont az is kiderült, hogy a kórházban már korábban is kezelték lelki eredetű problémákkal.


Tölgyessy: ha a Fidesz ravasz, korábban alkotmányoz

Fontos nap a mai – nyitotta az alkotmány parlamenti elfogadásának napján tartott előadását Tölgyessy Péter. Azoknak is fontos, akik szeretik Orbán Viktort, nekik ünnep van. Számukra az új alkotmány azt jelenti, hogy az ország megszabadul a zavaros húsz évtől. Az ország másik felének viszont gyásznap, nagypénteki golgotajárás. Hogy lehet, hogy egy demokratikus országban egy parlamenti döntés ilyen véleményeket generáljon? – tette fel önmagának a kérdést az előadó.


Megkezdték az ellenőrzést a tűzoltók a Parlamentben

A tűzoltók délelőtt 10 órai kezdettel terveztek munkavédelmi ellenőrzést az Országházban. Ezzel szemben egy órás csúszással később, csak 11 órakor kezdték meg a bejárást. Mint ismeretes, hétfőn az alkotmányozás miatt maradt el a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének vizsgálata.


Harrach Péter reagálása az "Új szövetség" című cikkre

Az „Új szövetség” címmel megjelent írásban a tények nagyrészt megfelelnek a valóságnak, az értelmezésükkel van problémám. Szükségesnek látszik mellé tenni a keresztény társadalmi felelősség és a KDNP szerepének más értelmezését.



Nem veszélyezteti a bontás a devecserieket

Nem veszélyeztetik az iszapkatasztrófában sérült épületek bontási munkái a devecseriek mindennapi életét. A szakemberek a bontásokkal összefüggésben vizsgálták a napokban a lakosok biztonságát. A törmeléket egy külön erre a célra épített úton szállítják el, ahol szükséges, ott a rendőrök biztosítják a szállítást.


Átmeneti rendelkezéseket akar a bírói egyesület

A bírói nyugdíjkorhatárban bekövetkező változások hatályba lépéséhez és az ezt követően szükségessé váló intézkedések megtételéhez olyan átmeneti rendelkezések meghozatala szükséges, amelyek biztosítják az igazságszolgáltatás további zavartalan működését és orvosolják a bírói kar egy részét érintő hátrányos intézkedéseket – írta a Magyar Bírói Egyesület.


Forráshiány miatt elmarad a kozárdi fesztivál

Elmarad idén a kozárdi Almavirág Fesztivál, a rendezvény szervezői ugyanis több mint ötszáz napja várnak arra, hogy a Kozárdért Alapítvány által még 2009-ben sikerrel megpályázott támogatási összeg megérkezzen a településre - közölte a Rádio Focus.









A Fideszt is megosztja a szabad vasárnap ötlete

Frakcióvezetőt választ május 9-én a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja; Lázár János, ha Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök jelöli, újra elvállalja a tisztséget. A frakcióvezető az MTI-nek adott interjúban beszélt arról is, nem lát változást Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Fidesz-frakcióbeli megítélésében, amely "eddig támogató volt".


Nyugdíjkorhatár: több bírót is érint a fővárosban

Több tucat bírát érint a Fővárosi Bíróságon az új alaptörvényben szereplő korhatár korlátozás, amely az öregségi nyugdíj időpontjához köti a szolgálati idő végét. A Fővárosi Bíróság hétfőn tartott összbírói értekezletet, melyen az elmúlt évi beszámolót fogadták el. A beszámoló szerint 2010-ben az FB 61 bírája volt 61-70 év közötti.