Kemény bírálat a nyilvános vitát vállaló Médiatanács-tagnak

Igazi békebeli SZDSZ-es hangulat jellemezte a Budai Liberális Klub hétfő esti, a médiatörvényről és annak lehetséges következményeiről tartott vitáját. Az egykori SZDSZ-közeli moderátor által „atipikus fideszesnek” aposztrofált médiatanácsi tagnak, Koltay Andrásnak a három szabadelvű újságírón kívül a mintegy százfős hallgatóság hangulatával is meg kellett küzdenie.









Új felsőoktatási törvény: megszületett az egyezség

A felvételi követelmények szigorítását, a vidéki főiskolák megerősítését, a hazai és határon túli intézmények együttműködésének kialakítását tartalmazza egyebek között az új felsőoktatási törvény alapelveit rögzítő dokumentum, amelyet valamennyi, a tárgyalásokon részt vevő szakmai szervezet támogat - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.








Siófokra megy a Fidesz

A háromnapos kihelyezett frakcióülés kiemelt témája az alkotmányozás, Orbán Viktor miniszterelnök pedig részletes tájékoztatást ad a strukturális átalakítási tervekről.


Házon kívül alkotmányoz az MSZP, az LMP is követheti

Előállhat az a helyzet, hogy a kormánypárti többség mindössze a Jobbikkal tudja megvitatni az új alaptörvényt - írja a Népszabadság. A Fidesz frakcióvezetője azt reméli, hogy az ellenzéki pártok a parlament elé terjesztik saját alkotmánytervezetüket.


Helyettese vette át a napi ügyeket Becsey Zsolttól

Bizonyos uniós kérdésekben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) külgazdasági államtitkára látja el a magyar elnökség politikai szintű képviseletét az Ecofinben és az Európai Parlamentben, elsősorban gazdaságpolitikai ügyekben.