Lázár: nem állítom, hogy hibátlan volt a munkám

Korántsem hibátlan minden, ami az elmúlt hat hónap kormányzásában történt – fogalmazott a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Hódmezővásárhely polgármestere a Délmagyarország című napilapnak adott szombati interjújában, melyben egyebek közt beszélt a készülő médiatörvényről és a szegedi lézerközpontról is.



Szabadlábon Tátrai Miklós és Császy Zsolt

Megszüntette a bíróság Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, valamint Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója előzetes letartóztatását és szabadlábra helyezte őket – erősítette meg Dezső Antal, Tátrai ügyvédje a Népszavának és a Magyar Hírlapnak.


Megkötözték, majd agyonverték

Egy osztrák nő holttestét találták meg pénteken nyírmadai házában. Az áldozatot megkötözte, majd agyonverte gyilkosa.


Késnek a vonatok a Dél-Dunántúlon

A havazás miatti váltóállítási gondok következtében több vonalon is késnek a vonatok az ország nyugati felében, elsősorban a Dél-Dunántúlon – közölte a Mávinform szombat reggel.



Fejbe lőtte magát a lövészklubban

Feltehetően öngyilkossági szándékkal lőtte fejbe magát egy fiatalember az egyik székesfehérvári lövészklubban. A fiatalember a kórházba belehalt sérülésébe.


ORFK: két halálos, kilenc súlyos sérüléssel járó baleset

Összesen 149 közúti közlekedési balesetnél intézkedett a rendőrség az elmúlt nap 24 órájában: két baleset két halálos áldozatot követelt, 9 súlyos, 24 pedig könnyű sérüléssel járt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivői irodája szombat reggel.


Járművek csúsztak az árokba Vasban

Intenzíven havazik, járművek csúsztak az árokba, akadtak el a hó miatt szombaton reggel Vas megyében – közölték a közútkezelő és a katasztrófavédelem ügyeletesei.




Negyvenen megfagytak, 95 százalékon a hajléktalanszállók

Eddig negyven ember halt meg idén kihűlés miatt - közölte a Menhely Alapítvány. Jelenleg országosan 95 százalékban telítettek azok a hajléktalanszállók, amelyeknél nem kell különös feltételeknek megfelelniük azoknak, akik bejelentkeznek.


Fotók: hullámokban fagyott meg a Balaton

Magas vízállásnál fagyott be a Balaton. A jegesedés miatt a vízügyi szakemberek pénteken arról egyeztettek, miként törjék fel a tó vastagodó jegét, hogy megóvják a parti védműveket és létesítményeket.


"Ukrajna megbízható partnere Magyarországnak"

Ukrajna megbízható partnere Magyarországnak és az Európai Uniónak a gázszállítások és -tranzit tekintetében - jelentette ki Mikola Azarov ukrán kormányfő pénteken Kijevben a Schmitt Pál köztársasági elnökkel tartott megbeszélésen.


Korlátozná a sztrájkjogot egy fideszes javaslat

A fideszes Kara Ákos és Kontur Pál javaslata szerint a "lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző cégek" dolgozói csak feltételekkel hirdethetnének sztrájkot. A sztrájk feltétele az elégséges szolgáltatás mértékéről kötött megállapodás, ennek hiányában pedig az erről döntő munkaügyi bíróság határozata lenne az indítvány értelmében.



Tejszállító borult Hevesben

Felborult egy utánfutós tejszállító péntek délután Heves megyében Boconád és Alatka között, a műszaki mentés idejére teljes útzár van érvényben. A balesetben a sofőr könnyebben sérült.