Jövő év májusától már uniós munkahelyeket is kínál a foglalkoztatási szolgálat; a munkaügyi kirendeltségek ugyanis rákapcsolódnak a közösségi állásajánlatokat tartalmazó EURES rendszerre - jelentette be a munkaügyi tárca politikai államtitkára szerdán Egerben.

Csizmár Gábor elmondta: az első körben – PHARE-támogatással, egymilliárd forint költséggel – minden megyében létrehoznak egy uniós szabványnak megfelelő munkaügyi kirendeltséget, majd ezután fokozatosan átalakítják mind a 172 kirendeltséget.
A tervek szerint a szaktárca által működtetett Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról is elérhető lesz majd az EURES rendszer, így az álláskeresők akár otthonukban is tájékozódhatnak arról, hogy milyen munkalehetőséget kínálnak Hollandiában, vagy például Lettországban.
Az uniós csatlakozás nyomán 2006-ig mintegy 1200-1500 milliárd forint plusz forrást használhat fel a magyar gazdaság, amiből 190 milliárd forint fordítható humán erőforrás fejlesztésére. Az államtitkár a munkaügyi szervezet előtt álló legnagyobb kihívásnak az olyan programok létrehozását véli, amelyek lehetővé teszik az összeg felhasználását.
A csatlakozás után a prognózisok szerint 90-120 ezer magyar vállal munkát az Európai Unió országaiban, Magyarországon pedig 60-90 ezer, a tagállamokból érkező munkavállalóra lehet számítani. (MTI)
Vizsgálja az Európai Bizottság, nem ad-e a kormány tiltott támogatást a Samsungnak

Vizsgálja az Európai Bizottság, nem ad-e a kormány tiltott támogatást a Samsungnak

Puzsér: a NER ma nyert 10 évet

Puzsér: a NER ma nyert 10 évet

Két nappal a választások előtt átadtak egy csúszdaparkot, a szülők szerint balesetveszélyes

Két nappal a választások előtt átadtak egy csúszdaparkot, a szülők szerint balesetveszélyes

Orbán a Borkai-ügyről: "Majd hétfőn mondom el a véleményem"

Orbán a Borkai-ügyről: "Majd hétfőn mondom el a véleményem"

Ellenzéki többség a fővárosi közgyűlésben

Ellenzéki többség a fővárosi közgyűlésben

Karácsony Gergely: Köszönöm, Budapest!

Karácsony Gergely: Köszönöm, Budapest!