Közfoglalkoztatási Programot hirdet a kormány
Több pénz közmunka programokra
Több mint 12 ezer munkanélküli 3-7 hónapos foglalkoztatását teszi lehetővé az idén a közmunkákra fordítható, a múlt évinél egymilliárd forinttal magasabb, 4 milliárd forintos keret.
Közmunka az épülő M3-as szabolcsi szakaszánál és a parlagfű-irtásban
Közmunkaprogramok keretében dolgoznak tartósan munkanélküliek az M3-as autópálya építési munkálatain és a parlagfű-irtásban. A több százmilliós közmunkaprojektek keretében több ezer (elsősorban roma származású) munkás jut keresethez, illetve képzési lehetőséghez.
Erdei- és parlagfű közmunka munkanélkülieknek
A szerdán induló erdőművelési közmunka-program mintegy ezerötszáz hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli, elsődlegesen roma számára nyújt átmeneti munkalehetőséget.
Nagy az érdeklődés a közmunkaprogramok iránt
A tavalyihoz hasonlóan az idén is nagy az érdeklődés a közmunkaprogramok iránt, a munkaügyi tárca és a Közmunka Tanács 300-400 jelentkezőt vár az első körben meghirdetett pályázatokra – közölte a Közmunka Tanács elnöke.
Tízezer foglalkoztatott a közmunka programban
Az idén közel tízezer munkanélküli jut álláslehetőséghez közmunka program keretében – mondta a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsának elnöke.
Erdőművelési közmunka-program indul
Mintegy 1500 hátrányos helyzetű, tartós munkanélküli, elsődlegesen roma számára nyújt átmeneti munkalehetőséget a júniusban induló erdőművelési közmunka-program.