szerző:
Panoráma
Tetszett a cikk?

Csökkenti a szívinfarktus kockázatát, ha a munkahelyen az alkalmazottak megfelelő bánásmódban részesülnek – ezt állapította meg egy több éven át végzett finn kutatási program.

Helsinki kutatók 1985 és 1990 között megkérdeztek 6442 brit közalkalmazottat, hogy megítélésük szerint munkahelyükön rendesen bánnak-e velük. A férfiakat három csoportba osztották válaszaik alapján, így alakult ki a „nagyon rendesen”, az „elég rendesen” és „nem valami rendesen” csoport.

A következő kilenc év alatt azt figyelték a kutatók, hogy a megkérdezettek közül ki kapott infarktust. Megállapították, hogy a „nagyon rendes bánásmódban” részesülők körében 30 százalékkal kevesebben lettek szívbetegek, mint a másik kettőben.

„A megfelelő bánásmód megbecsülést sugároz, a nem megfelelő viszont levertséget és stresszt okoz” – foglalták össze tapasztalataikat a kutatók az Archives of Internal Medicine című szaklapban.

Panoráma Fókusz

Oltás szívinfarktus ellen

Svéd kutatók áttörést remélnek a szívinfarktus elleni harcban: olyan oltóanyagot fejlesztettek ki, amely egereknél megakadályozza a véredények elmeszesedését - jelentette a Diabetiker Ratgeber című, a cukorbetegséggel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozó német gyógyszerész újság.

MTI Világ

Visszavonják a szívinfarktus kockázatával járó gyógyszert

Az amerikai és az európai gyógyszerellenőrző hatóságok szerint a Bextra nevű fájdalomcsilapító szedésének kockázata meghaladja az alkalmazásától várt előnyöket. A Pfizer kijeletette, nem ért egyet a szabályozó hatóságokkal és igyekszik módot találni a Bextra értékesítésének felújítására.

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Kínai hátterű cég bonyolítja a magyar honvédség vasúti szállításait

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel