Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Horvátországban 16 százalékos szintre, tíz éves rekordmélységre süllyedt a munkanélküliség – tette közzé adatát a zágrábi statisztikai hivatal. Déli szomszédunknál 2002-ben még 23,3 százalékos munkanélküliséget mértek.
Az országban mintegy 270 ezer munkanélkülit tartanak nyilván. Az elemzők az eredményt a külföldi tőkebefektetéseknek és az állami tulajdon privatizálásának köszönhető gazdasági fellendülésnek tulajdonítják. Szerintük az állam mérséklődő gazdasági szerepvállalása is közrejátszott a munkanélküliség visszaszorulásában. A pénzügyminisztérium szóvivője szerint 50 százalék alá jutott a gazdaságban az állami szerepvállalás mértéke. Ezzel lehetőséget jutott a magántőke, amely sok állást teremtett az iparban, kereskedelemben. Horvátország 2010-ig szeretne a NATO és az Európai Unió tagországává válni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.