Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Most közzétett statisztikák szerint négy év alatt mintegy 50 százalékkal növekedett a német egyetemekre jelentkező külföldiek száma.
A statisztikai hivatal adatai szerint az idén 187 ezer nem német iratkozott be németországi egyetemre. Négy évvel ezelőtt ez a szám csupán 125.700 volt. Összesen a jelenleg német egyetemen tanulók 9,5 százaléka külföldi.
Az EU-tagállamokból 49 ezren érkeztek, a második legnagyobb „tábort” a kínaiak adják a maguk 26 ezres csoportjával.
Németország az alacsony tandíjjal és a viszonylag csekély megélhetési költséggel (havi átlagosan 650 euró a német statisztikusok szerint annak számít) váltotta ki elsősorban a más EU-tagországban élők érdeklődését.
Ugyancsak szimpátiát kelt a német oktatási rendszer iránt, hogy Németország mind ez idáig nem csatlakozott ahhoz a nemzetközileg általában követett „szokáshoz”, hogy a külföldi diákoknak többe kerül az oktatás, mint a helyieknek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.