szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV közötti egyeztetésen, amelyet Herczog László munkaügyi közvetítő részvételével tartottak a szakszervezet sztrájkköveteléséről és a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.

Az egyeztetés április 4-én, pénteken 8 órakor folytatódik. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, továbbá a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a pénzügyminiszter által jelzett további inflációnövekedést a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja.

A keddi egyeztetést követően Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke elmondta: a korábbinál is lesújtóbb a helyzet. A VDSZSZ alelnöke visszautasította, hogy a MÁV ennyire semmibe veszi szakszervezeti tagságuk követelését. Emlékeztetett arra, hogy a sztrájk folytatásáról a kibővített országos választmány március 26-án döntött, a munkabeszüntetés időpontját időben, a beszüntetést megelőző napon megmondják.

A tárgyalást követően Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke közölte, hogy a VDSZSZ követeléseit MÁV Cargo privatizációs bevétele, a kiszervezett cégeknél a többlet 10 százalék béremelésre, a tervezetten felüli inflációt kompenzáló 1,1 százalékos béremelésre vonatkozóan továbbra sem áll módjukban teljesíteni, mert ezekre nincs meg a gazdasági fedezetük a vasúttársaságoknak. A MÁV Zrt. a MÁV Cargo Zrt. eladásából a későbbiekben befolyó összeget csak a magyar vasút fejlesztésére, az utas szolgáltatás minőségének javítására, a hitelek törlesztésére fordítja.

A mellékvonalakra irányuló követeléssel kapcsolatban Kavalecz Imre hangsúlyozta, hogy a 38-ból 12 mellékvonal esetében május 31-éig közszolgáltatási megrendelés van. A MÁV-nak egyelőre nincs tudomása olyan intézkedésről, amely veszélyeztetheti a személyforgalmat ezeken a mellékvonalakon. A MÁV sajtófőnöke emlékeztetett arra, hogy a GKM-ben szakmai egyeztetés folyik a vasutas szakszervezetek bevonásával - amelyben a VDSZSZ nem vesz részt -, ami keresi a megoldást a közösségi közlekedés további működtetéséhez.

Az éves 6,9 százalékos bérfejlesztésen felüli a növekvő inflációt ellentételező további 1,1 százalékos béremeléssel kapcsolatban a MÁV azt az álláspontot képviseli, hogy miután eddig is az OÉT ajánlása mentén folytatták a tárgyalásokat a bérekről, csak abban esetben lehet a tárgyalásokat újrakezdeni ebben a témában, ha az OÉT új ajánlást ad ki - mondta Kavalecz Imre.

A Szent Imre Kórház kápolnájában lett öngyilkos egy 50 év körüli férfi

A Szent Imre Kórház kápolnájában lett öngyilkos egy 50 év körüli férfi

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Portfolio: Kommunikációs munkatársak sora hagyta ott Lázár tárcájának háttérintézményeit

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?

Tévhit, hogy agyunknak csak a 10 százalékát használjuk. De akkor mekkora részét?