szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A tervezett nagyarányú elbocsátások miatt tiltakozva sztrájkba léptek hétfőn az egyik legbefolyásosabb francia napilap, a Le Monde újságírói. Ez a második munkabeszüntetés az újság 1944-es megalapítása óta, ám az első olyan sztrájk, amelyet vállalaton belüli ügyek váltottak ki.

A francia elitben kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező, intellektuális hangvételű, baloldali színezetű Le Monde újságírói eddig mindössze egyszer, 1976-ban szüntették be a munkát, szolidaritást vállalva azokkal a kollégáikkal, akik a France Soir című lap Robert Hersant sajtómágnás általi felvásárlása ellen tiltakoztak.

Most vállalaton belüli ügyek indították a tiltakozás e formájára az újságírókat, így a lap kedden nem is jelenik meg. A Le Monde kiadói csoport vezetése ugyanis 130 fős létszámleépítést határozott el a csoport zászlóshajójánál, a Le Monde című napilapnál; az elbocsátás az ott dolgozó 340 újságíró negyedét is érintené.

Más újságokhoz hasonlóan ugyanis a - saját állítása szerint naponta kétmillió ember által olvasott - Le Monde-nak is növekvő előállítási költségekkel, csökkenő reklámbevétellel, valamint az internet és a népszerű hetilapok képében jelentkező, egyre erősebb versenytársakkal kell megbirkóznia. A Le Monde csoport tavaly 20 millió eurós, tavalyelőtt 14,3 millió eurós veszteséget termelt, adósságállománya eléri a 150 millió eurót. Az új cégvezetés radikális karcsúsítással - néhány kiadvány eladásával és elbocsátásokkal - lenne úrrá a gondokon; állítása szerint a terv végrehajtása révén a kiadói csoport jövőre felszámolhatná veszteségeit, 2010-re pedig ismét nyereségessé válhatna.

A Le Monde újságírói - akik sokak megítélése szerint a szakma franciaországi krémjéhez tartoznak - nem vitatják, hogy intézkedéseket kell tenni az anyagi gondok felszámolása érdekében, a drasztikus leépítésben azonban a lapot (annak tekintélyét) fenyegető veszélyt látnak. "Független referencialap vagyunk, aminek megvan a maga ára" - hangoztatta Michel Delberghe újságíró, egyben a CFDT szakszervezet képviselője.

MTI Karrier

Lecsapnak a jól képzett munkavállalókra az osztrákok

Egyre nő a kereslet a felsőfokú végzettségűek iránt az osztrák munkapiacon, ami előreláthatóan jelentős változást fog előidézni a foglalkoztatottak összetételében a következő években - állapította meg a bécsi Kutatási és Technológiafejlesztési Tanács megbízásából készült tanulmány.

MTI Karrier

Elit dadaképző másfél millió forintért

Kívülről tud minden gyermekdalt és egészséges kosztot varázsol az asztalra. Megbízható és türelmes. A tehetős szülők, akik elsőosztályú dadát keresnek gyermekeik mellé, a brit Norland College - a dadák káderképzője - végzett növendékei közül válogatnak.

MTI Karrier

Kiket vonz a csehországi munka?

Megugrott a Csehországban munkát vállaló külföldi állampolgárok száma az idei első negyedévben. A január-márciusi időszakban 15 400-al nőtt a Csehországban munkát vállaló külföldiek száma.

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

3,96 másodperc alatt katapultál 200-ról 300-ra a Koenigsegg benzines hiperautója

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

Templomfelújítás, reptérüzemeltetés – ismét belenyúlt a kormány a költségvetésbe

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Bringázás közben akart kirabolni egy 90 éves férfit Cegléden, de az arra járó rendőrökre nem számított

Folytatódik az Alpine-káosz: lelépett a csapatfőnök, lecserélik Doohant

Folytatódik az Alpine-káosz: lelépett a csapatfőnök, lecserélik Doohant