szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az EU-bővítés óta Nagy-Britanniába érkezett kelet-európai munkavállalók fele már hazament – áll az egyik vezető londoni kutatóintézet szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében. Magyarországról nagyon kevesen próbálkoztak brit munkavállalással, viszont aránytalanul sok a magyarok között az orvos.

Az Institute for Public Policy Research (IPPR) által a 2004-ben EU-taggá vált nyolc ország – Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Szlovénia és a balti köztársaságok – munkavállalóiról összeállított felmérés szerint ezekből az országokból a munkapiac megnyitása óta legalább egymillióan érkeztek Nagy-Britanniába, de hozzávetőleg félmillióan már vissza is tértek hazájukba.

A 71 oldalas kimutatás szerint a bővítés óta Nagy-Britanniában munkát vállaló kelet-európaiak pontosan kétharmada, 66 százaléka lengyel volt. A hazájukon kívüli EU-országokban élő lengyeleknek a 30 százaléka dolgozott Nagy-Britanniában.

Magyarország ugyanakkor a nyolc új EU-tagország azon csoportjába tartozik, amelyből a legkevesebben érkeztek Nagy-Britanniába dolgozni.

Az IPPR összesítése szerint 2004. május és tavaly év vége között összesen 25 755 magyar állampolgár munkavállalási bejegyzését hagyta jóvá a brit belügyminisztérium. Ennél kevesebben csak Észtországból (6845) és Szlovéniából (695) érkeztek.

Az intézet szerint látható összefüggés van a Nagy-Britanniában munkát vállalók száma és az egyes országok egy főre jutó GDP-értéke között.

Abban a három országban, amelyből a legtöbben érkeztek - Lengyelország, Litvánia és Szlovákia -, az új tagállamok közül a legalacsonyabb a fejenkénti GDP, ugyanakkor Szlovéniában, Magyarországon és Csehországban - ez utóbbiból 35 ezernél kevesebben érkeztek 2004 óta - "talán nem különbözik eléggé az életszínvonal a nagy-britanniaitól ahhoz, hogy (a különbség) jelentős migrációs nyomásként hasson", fogalmaznak az IPPR szakértői a szerdán Londonban kiadott elemzésben.

A Nagy-Britanniában dolgozó magyarok között ugyanakkor - alacsony számukhoz képest - feltűnően magas az orvosok aránya. Az IPPR grafikus kimutatása szerint 2005-2007 között a brit orvosi regiszterbe csaknem ezer magyar orvost jegyeztek be, miközben a sokkal nagyobb lengyel munkavállalói közösségből kétezernél alig több az orvosok száma.

Az intézet megjegyzi ugyanakkor, hogy a 2004 óta felvett új EU-tagállamok munkavállalóinak 89 százaléka heti 400 fontnál (130 ezer forintnál) kevesebb bruttó bért kap; ebbe a Nagy-Britanniában alacsonynak számító bérkategóriába a brit születésű munkaerő-állománynak az 57 százaléka tartozik.

Az IPPR szerint emellett meredeken csökken az újonnan érkezettek száma is. Az intézet adatai azt mutatják, hogy a tavalyi év második felében 17 százalékkal kevesebb kelet-európai munkavállaló jegyeztette be nagy-britanniai állását a brit belügyminisztériumnál, mint 2006 azonos időszakában.

A brit munkapiacon megjelent több százezer kelet-európainak több mint a kétharmada lengyel volt. A hazatért lengyelek körében külön elvégzett IPPR-felmérésből az derült ki, hogy 40 százalékuk szerint Lengyelországban most már jobbak a munkalehetőségek, mint Nagy-Britanniában, és szerintük ez a többi lengyelt is hazatérésre fogja késztetni.

Lengyelországban tavaly 6 százalék feletti éves növekedést mértek, miközben a brit gazdaság a mind gyakoribb szakértői figyelmeztetések szerint – jórészt a nem elsőrendű (subprime) amerikai jelzálogadósi körből kiindult globális likviditáspiaci válság miatt – akár a recesszió felé is irányt vehet.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) – az egyik legnagyobb független londoni gazdasági előrejelző intézet – április elején közzétett legújabb becslése szerint a brit gazdaság az idén, egész éves átlagban, alig 1,5 százalékkal fog növekedni, vagyis kevesebb mint a felével a tavaly mért 3,1 százalékos ütemnek.

A CEBR elemzői jövőre is mindössze 1,7 százalékos brit növekedéssel számolnak. Ráadásul a font is gyengül, a lengyel zloty ugyanakkor csúcsokon jár. A bővítés évében, 2004-ben egy font átlagosan 7,23 zlotyt ért; a jelenlegi árfolyam jóval 5 zolty alatt jár, vagyis a Nagy-Britanniában felvett munkabér hazai vásárlóereje komoly erózión ment át a lengyel csatlakozás óta.

Nem az IPPR új felmérése az első olyan jelzés, amely a munkaerő-beáramlási folyamat megfordulásáról tanúskodik. A londoni lengyel nagykövetség gazdasági tanácsosa már februárban azt közölte a brit sajtóval, hogy a múlt év végén átfordult az irányzat, és most már egyértelműen több lengyel utazik haza, mint ahányan jönnek.

Nagy-Britannia volt a legnagyobb olyan nyugati EU-tagállam, amely a négy évvel ezelőtti bővítés után átmeneti korlátozás nélkül megnyitotta munkapiacát az akkor uniós taggá vált nyolc kelet-európai ország előtt.

Az évi 5-13 ezer keleti betelepülővel számoló előzetes brit kormányzati becslés azonban igen óvatosnak bizonyult: a hivatalos adatok szerint csak az első másfél évben majdnem 300 ezer kelet-európai érkezett.

MTI Karrier

Rekord számú munkavállaló özönlött Kanadába

Rekord számú, 430 ezer munkavállaló érkezett tavaly Kanadába - közölte az ottawai belügyminisztérium, amely sikeresnek nevezte a munkaerőhiányt enyhíteni hivatott bevándorlás-ösztönző kormányprogramot.

MTI Karrier

Lecsapnak a jól képzett munkavállalókra az osztrákok

Egyre nő a kereslet a felsőfokú végzettségűek iránt az osztrák munkapiacon, ami előreláthatóan jelentős változást fog előidézni a foglalkoztatottak összetételében a következő években - állapította meg a bécsi Kutatási és Technológiafejlesztési Tanács megbízásából készült tanulmány.

MTI Karrier

Illegális munkavállalók sztrájkolnak Párizsban

Több mint ötszáz elsősorban a vendéglátásban, a biztonsági és a takarító szektorban dolgozó illegális munkavállaló állt sztrájkba eddig Párizsban és környékén; a megmozdulást a munkáltatók szervezeteinek támogatásával hirdetették meg státuszok rendezésének érdekében.

MTI Karrier

Franciaország tovább könnyítette a munkavállalást

Franciaország az év elejétől tovább könnyítette az új tagországok állampolgárainak munkavállalását, így az eddigi 61 szakma helyett 150-nél a munkaerőpiaci helyzet vizsgálata nélkül adják ki a munkavállalási engedélyt - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján.

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

„A templom az emberben belül van, ahhoz nem is kell egy épület tulajdonképpen”

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Részletfizetéssel is árulják a Sziget-bérleteket

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia

Magyar Péter: Ha a miniszterelnök minden családtagja százmilliárdossá válik, az államfőnek meg kell szólalnia