szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Két magyar felsőoktatási intézmény: a Szegedi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem került be idén a világ legjobb 500 alma matere közé a shanghai-i Jiao Tong University által évente elkészített nemzetközi rangsor szerint - derül ki a listát nyilvánosságra hozó honlapról.

A shanghai-i Jiao Tong University Felsőoktatásért Intézetének idei listáján a Szegedi Tudományegyetemet - a tavalyi évhez hasonlóan - a 303-401. helyre sorolták, és ugyanezen a helyen szerepel az ELTE is.
    
A rangsort az amerikai Harvard vezeti, a legelőkelőbb helyen szereplő európai egyetem, a cambridge-i,  a negyedik helyen áll.
    
A felmérés összeállítói számos szempont alapján készítik el 2003 óta a rangsort. Figyelembe veszik többi között a kiemelkedő tudományos és kutatási teljesítményt nyújtó oktatók  számát, az elnyert Nobel-díjakat, a megjelent tudományos publikációkat a természet- és társadalomtudomány területén.

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Ebben is tévedett Nagy Márton, újabb inflációs hullám érkezhet

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Meghalt egy búvár, aki Mike Lynch luxusjachtjának kiemelésén dolgozott

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben