Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
A lengyel cégek közel 20 százaléka létszámleépítést tervez, mivel csökken a termékeik iránti kereslet a gazdaságnövekedés lassulása miatt - közölte hétfői számában a Gazeta Wyborcza a lengyel kereskedelmi kamara felmérését.
A lengyel kereskedelmi kamara 160 különböző nagyságú céget kérdezett meg, amelyeknek 87 százaléka úgy véli, hogy a gazdasági válság épp csak elkezdődött. A vállalatok 70 százaléka közölte, hogy mérséklődtek a megrendeléseik, 36 százalékuk visszafogja a beruházásokat, 43 százalékuk pedig a létszámleépítés mellett csökkenti beruházásait is. A megkérdezett cégek 20 százaléka nyilatkozta, hogy nincsenek visszafogási tervei.
A lengyel gazdaság ugyan jelentősen lelassult, mégis jobban teljesít, mint sok más térségbeli országé.Tavaly a lengyel GDP 4,8 százalékkal nőtt, ami idén várhatóan egy százalékot meghaladó mértékre csökken a növekedési ütem.
A Fortis Bank vezető varsói elemzője szerint a válságnak ez csak a kezdete, a helyzet romlani fog. Idén hanyatlik a hazai kereslet, a cégek kurtítják befektetési terveiket, csökken a foglalkoztatottak száma, és lassul a bérnövekedés - közölte. Marcin Mroz szerint idén összességében növekedni fog a lengyel gazdaság.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A korábbi hivatali eljáráshoz képest sokkal hatékonyabb módszerrel vették el egy végrehajtó irodáját – értesült a HVG. Úgy tudjuk, más végrehajtók is érintettek hasonló eljárásban, és többen attól tartanak: ha nem ápolnak jó viszonyt a végrehajtói kar vezetésével, akkor beültethetnek valakit a helyükre.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
Több külföldi útján a neki járó 4 helyett 5 csillagos szállodában szállt meg, anélkül, hogy erre engedélyt kért és kapott volna – állítja Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.