Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az egész felvételi rendszert áttekinti ősszel a Magyar Rektori Konferencia - tudta meg a Népszava.
A lap keddi számában idézi Rudas Imrét, a testület elnökét, aki azt mondta: bár az, hogy azoknak, akik egyetemen, főiskolán akarnak tanulni, kötelezővé kellene tenni az emelt szintű érettségit, folyamatosan napirenden van, a felvételi rendszer átalakításának ez csak egy szeletét teszi majd ki. A kétszintű érettségi bevezetése óta folyamatosan csökken az emelt szintű vizsgára vállalkozó diákok száma.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.