Több száz új kiadó lakás jelent meg a piacon a felvételi ponthatárok kihirdetése után
Kevés a kollégiumi hely, drágák az albérletek
Kevés a kollégiumi hely, drágák az albérletek
A Corvinus térítésmentes képzéseire 433 pont alatt, az önköltséges helyeire 400 pont alatt nem lehetett bekerülni. Nehezen lehetett bejutni a jogász- és a pszichológiaképzésre is.
A válaszadók 13 százalékának, miután jelezte a hibát az Oktatási Hivatalnak vagy az egyetemnek, javították a pontjait.
Az Oktatási Hivatal szerint lehet négy tárgyból is érettségi átlagot számolni, de az óbudai rendszer mást mutat. Pécsen pedig egy szakmai érettségi számítása nem egyértelmű. Diákok kerülhetnek hátrányba.
Több kínai technológiai nagyvállalat is korlátozta a mesterséges intelligenciáját az országban zajló felvételi eljárás idejére.
A Hunfalvy Technikum olyan kedves és empatikus videót készített a szóbeli vizsgájukra készülő diákoknak, amivel alighanem a legizgulósabb gyerekekbe is sikerül lelket önteni.
Még hátravan a középiskolai felvételi neheze, hiába van túl az írásbeli részen a diákok többsége. Az elkövetkező időszakban kell ugyanis eldönteni, milyen gimnáziumokba adjuk be a jelentkezést. Hogy gördülékenyebb legyen a folyamat, hasznos tudnivalókat szedtünk össze a leendő gimnazistáknak a legjobb alapítványi és egyházi iskoláktól kezdve a gimnáziumigazgatók jótanácsain át.
A negyedikeseké kifejezetten könnyű volt, a hatodikosoké és a nyolcadikosoké közepesen nehéz – így foglalható össze a matektanár véleménye a középiskolai felvételi tesztről.
Túl sok meglepetés nem érte a diákokat, de volt 1-2 trükkös feladat az idei középiskolai felvételi tesztben.
Az Oktatási Hivatal szerint idén összesen 543 középiskola írta elő, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt ilyen vizsgán.
Kell-e külön készülni a középiskolai felvételire, és ha igen, hogyan? Elég-e otthon gyakorolni, vagy érdemes előkészítő tanfolyamra járni? Szaktanárokat kérdeztünk a januári vizsga buktatóiról és a felkészülésről.
A személyre szabott választás a legjobb, hiszen ez lehet a garancia arra, hogy a diák jól érezze magát az iskolában és a közösségben. Pályaválasztási szakembereket kérdeztünk a mérlegelés szempontjairól, hogy ezzel is segítsük a középiskola-választást.
Bár tagadhatatlan, hogy vannak vesztesei, de alapvetően jól szűri a gyerekeket a középiskolai felvételi rendszer – véli Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója. Szerinte jó lenne, ha az esetleges sikertelen felvételit nem tragédiaként élnék meg a szülők és a gyerekek, mert ma már sok lehetőség van a hagyományos iskolai pálya mellett más sikeres utat találni.
Radnóti, Fazekas, Veres Péter. Ha csak a matekérettségi eredményeket nézzük, ez három gimnázium kerül fel a dobogóra.
Annak idején a romkocsmákban merengő felesleges bölcsészekről beszélt, meg arról, hogy egy jó szakma többet ér egy rossz diplománál. Most változott a trend: a kormány szembefordult az évek óta erőltetett elitista felsőoktatással, az új cél a tömegoktatás.
Az albérletpiac hagyományos szezonalitása legalábbis részben megszűnt. A bérleményt keresők számára rossz hír, hogy a pandémia előtti időkhöz képest szűk a kínálat, a bérleti díjak pedig magasak. Jó hír, hogy annyira magasak, amire már nem nagyon lehet hirtelen ráemelni, csak mert sok egyetemista gerjeszti a keresletet.
Pótfelvételi határidő, változások tavalyhoz képest, Pont Ott Parti helyszín.
Borsos árat fizethet egy török diák, miután már az egyetemi felvételi vizsgáján puskázáson kapták.
Azt írták, határozottan kiállnak a felvételi tisztaságának biztosítása mellett.
Molnár Áron színész-aktivista azt mondja, látszik, hogy nem a felvételizők általános műveltségére, olvasottságára, tájékozottságára voltak kíváncsiak, hanem a hűségükre és a lojalitásukra.