Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Rövid időn belül több mint 25 milliárd forintnyi plusztámogatást kaphatnak a felsőoktatási intézmények, a pályázatokról tíz napon belül döntenek - jelentette be Hiller István oktatási miniszter pénteken Budapesten.
"A közeljövőben a kutatóegyetemi cím odaítélésével, illetve a kutatóegyetemi rendszer felállításával több mint 25 milliárd forint plusz jelentkezik a magyar felsőoktatás költségvetésében. Ez azt jelenti, hogy ha a magyar felsőoktatás éves költségvetését tekintjük, ami 200 milliárd forint körüli összeg, még ennek a kormánynak az időszakában és a választások előtt ez kiegészül valamivel több mint tíz százalékkal" - hangsúlyozta Hiller István.
A támogatásban a sikeresen pályázó intézmények részesülhetnek. A kérdésben tíz napon belül döntés születik, amelyet nyilvánosságra is hoznak - tette hozzá a miniszter. Az MTI információi szerint az összesen 27 milliárd forintra nemcsak a kutatóegyetemi státuszra pályázó intézmények pályázhattak. A plusztámogatásból 12 milliárd forintot a közép-magyarországi régióban osztanak majd szét. Intézményenként 1,5-3 milliárdos dotációt jelenthet a mostani támogatás.
Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár csütörtökön arról beszélt, hogy a jövő héten születik döntés a kutatóegyetemi címekről, a pályázatok eredményét a miniszterelnök és az oktatási miniszter kedden vagy szerdán hirdeti ki. A címre állami elismeréssel rendelkező egyetemek pályázhattak, melyek közül - a tárca korábbi tájékoztatása szerint - 8-9 kaphatja meg az elismeréssel járó oklevelet és a pénzügyi támogatást.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.