Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az informatikusképzés legnagyobb hiányossága, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a gyakorlati oktatásra a felsőoktatási intézmények - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Nyugat-magyarországi Egyetem elsőéves gazdaságinformatikus hallgatói végeztek száz cégnél nyolc megyében.
A felmérés célja az volt, hogy már az elsőévesek lássák, milyen lehetőségekkel számolhatnak diplomázásuk után a munkaerőpiacon, s ezek ismeretében fejlesszék képességeiket az egyetemi évek alatt - mondta a felmérést vezető Pakainé Kovács Judit egyetemi docens.
Huszonnégy gazdaságinformatika szakos hallgató száz vállalatot keresett fel negyven településen. A kérdéseikre adott válaszokból megállapítható, hogy komplex tudást várnak tőlük a vállalatok - közölte a szakember. Hozzátette: fontosnak tartják a cégek , hogy az informatikusok rendelkezzenek jó problémamegoldó készséggel, legyenek kreatívak, önállóak. Az angol nyelv ismerete természetes követelmény, amelyet második helyen a német nyelvtudás követ. Ezen a téren mind többen a felsőfokú szintet kérik leendő munkatársaiktól.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.